Fotó

Gelencsér Timi buktatta le őket, ez a sármos férfi lehet Pap Dorci új szerelme

Doris

Létrehozva: 2022.11.29.

Úgy tűnik, az Exatlon bombázója túltette magát az Esztergályos Patrikkal történt szakításán.

Az Exatlon dögös bombázója, Pap Dorci egészen a döntőig menetelt a Dancing with the Stars harmadik évadában. Tette mindezt annak ellenére, hogy egy komoly magánéleti válság beárnyékolta a szereplését. Október végén ugyanis kiderült, hogy szakított nagy szerelmével, Esztergályos Patrikkal

Pap Dorci és táncpartnere bejutott a táncverseny döntőjébe  Fotó: TV2

– Ez a tánc és a zene bemutatja az én kapcsolataimat. Mindegyik kapcsolatom ilyen viharos volt, mindig mindent ilyen intenzíven éltünk meg. Jelenleg is egy hasonló szituációba kerültem, mint amit elmesélünk ezzel a tánccal. Sajnos nem úgy alakult a kapcsolatunk Patrikkal, ahogy szerettük volna. Külön utakon folytatjuk. Patrikkal volt az első olyan kapcsolatom, akivel megpróbáltuk a közös életet is, talán ezért is most ez a legnagyobb csalódás – nyilatkozta akkor a Borsnak Dorci.

A verseny fináléja után viszont úgy tűnt, már begyógyultak Dorci sebei. Sőt! Minden jel arra mutat, hogy újra rátalált a szerelem. Gelencsér Timi egyik videós bejelentkezésének hátterében ugyanis tisztán látható, amint egy sármos és titokzatos férfi meglátja Dorcit, odalép hozzá, majd gyengéden felkapja az ölébe. Bárki is lehet a rejtélyes fiatalember, az biztos, hogy nem először találkozott a Dancing idei bronzérmesével!

A rejtélyes férfi meglátja Dorcit...  Fotó: Facebook

A képeket elnézve nem kizárt, hogy egy profi táncosról van szó, hiszen ő is a műsorhoz van öltözve, az viszont egyértelmű, hogy nem Baranya Dávidról beszélünk, aki Dorci párja volt az élő show-k során.

...és ölbe is kapja  Fotó: Facebook

De akkor vajon ki lehet a titokzatos lovag?

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/HPVKE0gbxqzy4MMgIExXaRvLgFfsfjViK2v1g0HwNqw/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EzNzRjNWYxN2MyZDRhYzRiOTMzOGE0NjRiNDE0ZTk5.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Pap Dorci biztos benne: A műsor után sem hagyja abba a táncot

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713519617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713519617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”