Curtis őszintén vallott: elárulta, hogy összeáll-e még valaha Majkával

HOT! magazin család Majka Curtis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Curtis, mióta hazatért a kolumbiai dzsungelből, egy percre sem áll meg pihenni. A család és a szerelme, Judit mellett minden idejét kiteszi a zene és a fellépések, amelyekből egyre több van neki. 

A három hetes kolumbiai forgatás után alig várta Curtis, hogy magához ölelhesse kisfiát, Doncsit. A kint töltött idő alatt nem volt lehetősége beszélni a családjával, így nem tudta, hogy van a párja és gyermeke, ahogy szerettei is csak az adásokban láthatták őt. Azóta azonban minden visszazökkent a régi kerékvágásba, a rapper újra belevetette magát a munkába. Sikeres időszakot tudhat magáénak, egyre több a fellépése.

"Azért azt tudni kell, hogy nem nagykoncertekről van szó – egyelőre. Azokból nem lehetett többet vállalni napi egynél. Mostanában viszont elkezdődtek a próbák, márciusra kész a Curtis Live szuperprodukció, ami akkora lesz, mint a Petivel közös show" - árulta el a hot! magazinnak Curtis, aki Majkával való szétválásáról is beszélt.

Curtis elárulta, hogy összeáll-e még valaha Majkával Forrás: hot!

"Korábban csak papíron voltam frontember, valójában mindig azt éreztem, hogy második vagyok. De ezt már elengedtem. Meg igazából nem szeretem a konfliktusokat, úgyhogy lehet, hogy az én hibámból alakult így ez a történet, mert nem álltam bele, nem harcoltam a magam igazáért"

- magyarázta a rapper, aki arra is tett utalást, hogy vajon ő és Majka fog-e még valaha együtt zenélni.

"Az idő mindent megszépít, én nem haragszom rá. Ha egyszer, mindkettőnk számára egyenlő feltételekkel lesz egy 20 éves Belehalok Aréna-buli, annak részemről biztosan nem lesz akadálya."

Curtis jövőbeli terveiről és arról, hogy ki segít neki kezelni a konfliktusait a szerdán megjelenő hot! magazinban olvashattok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.