RETRO RÁDIÓ

82 milliárd forint osztalékot talicskáztak ki a Fővárosi Csatornázási Művekből





Tarlós kezdte el a Demszky által privatizált közműcég visszaszerzését - de csak mostanra sikerült. Közben viszont 82 milliárd forint folyt ki külföldre Budapestről...



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.12.08.
visszavásárlás Fővárosi Csatornázási Művek

„82 milliárd forint osztalékot talicskázott ki 1998 óta a külföldi befektető a Fővárosi Csatornázási Művekből, miután a baloldali, Demszky-féle városvezetés privatizálta azt. Ennek a pénznek lett volna helye Budapesten is!”  - írta a budapesti Fidesz a Facebookon. A kormánypártok fővárosi frakciója közösségi oldalán osztott meg egy videót, amelyben felhívták rá a figyelmet, most éppen az az Atkári János fogja levezényelni a vízművek visszavásárlását, aki annak idején a kiárusítása mellett kardoskodott. 

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Fővárosi Csatornázási Művek visszavásárlásáról a múlt héten döntött Budapest baloldali vezetése, a döntéssel kapcsolatban Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta: "a közszolgáltató cégek az önkormányzatnál vannak a legjobb helyen, és így tudják elérni azt a célt, hogy 2030-ra a város annyi energiát használjon fel, amennyit megtermel". A jóváhagyott adásvételi szerződés szerint 16 milliárd 867 millió forintért fogja visszaszerezni az önkormányzat a részvénycsomagot.

Több mint két évtizedig külföldi kézen volt a cég Fotó: Facebook

A 25 százalék plusz egy szavazatos pakettet még 1997-ben – Demszky Gábor főpolgármestersége idején – adta el Budapest vezetése, majd az elmúlt évtizedben Tarlós István igyekezett visszaszerezni. 

Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a tranzakció kapcsán arról beszélt, örömtelinek tartják, hogy végre visszakerülhet százszázalékos fővárosi tulajdonba az FCSM, ám ennek ellenére érdemes mérleget vonni: a részvények szakmai befektetőknek történő eladásáról az akkori Fővárosi Közgyűlés baloldali többsége döntött, ugyanakkor az FCSM életében semmilyen szakmai változás, innováció nem történt.

Wintermantel Zsolt szerint érdemes mérleget vonni. Fotó: MTI/Mónus Márton

Kovács Péter (Fidesz-KDNP) XVI. kerületi polgármester azt kérdezte Karácsony Gergely főpolgármestertől, eljutott-e odáig, hogy ennek az „eléggé mutyiszagúnak tűnő”, 32 milliárdos „buktáról szóló”, a főváros megkárosító szerződésnek a megszüntetésekor átgondolja, legyen-e a jövőben Budapest díszpolgára az akkor regnáló főpolgármester, Demszky Gábor, aki előterjesztette és végigvitte az eladásról szóló javaslatot.

A mostani döntés annak tükrében érdekes, hogy a főváros baloldali vezetése folyamatosan forráshiányra panaszkodik, és azzal vádolja a kormányt, hogy tudatosan tartja vissza a Budapestnek járó forrásokat. Karácsony Gergelyék az utóbbi időben több olyan erősen vitatható intézkedést hoztak, amivel állításuk szerint jelentős megtakarítások érhetők el

A főváros baloldali vezetése nemrég arról döntött, hogy a téli időszakra leállítja a Fogaskerekűt. Az intézkedéstől 100 milliós spórolást remélnek. A XII. kerület alpolgármestere azonban rámutatott, hogy ez a BKK 200 milliárdos éves költségének mindössze csupán csak a fél ezreléke.





 





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás