Betegség

Sírva ébredt a 4 éves kisfiú az éjszaka közepén, szülei karjaiban halt meg

Létrehozva: 2023.02.02.

A 4 éves kisfiúnak erős fejfájással kezdődött a kálváriája, mellyel az édesanyja többször is elvitte már orvoshoz.

A The Sun számolt be arról a szívszaggató esetről, ami a kis Rayhan Majidnnal történt. A 4 éves kisfiúnak erős fejfájással kezdődött a kálváriája, mellyel az édesanyja többször is elvitte már orvoshoz. Először 2017 októberében, amikor az orvosok azt mondták, nincs semmi komoly baja a kisfiúnak.

Recovering,Little,Child,Lying,In,The,Hospital,Bed,Sleeping,,Her
Fotó: Gorodenkoff / Shutterstock

A gyermek édesanyja, Nadia azt mondta, hogy hatszor küldték el az orvosok, mielőtt kisfiát mentő vitte be a kórházba, ahol jött az újabb sokk a szülőknek: kisfiuk agyában egy 3 cm x 4 cm-es daganatot mutattak ki a vizsgálatok. Az orvosok szerint az egresszív, harmadik fokozatú daganat már az agytörzset is érintette.

 

Végül megtörtént, ami felfoghatatlan: kevesebb mint egy évvel a diagnózis felállítása után Rayhan 2018. április 7-én szülei karjaiban végleg itthagyott bennünket.

 

Nadia megemlékezéséből kiderül, hogy kisfia egészséges és aktív volt, rendszeresen úszott, taekwondózott és foizott is:

Soha nem volt beteg, de 2017 októberében, amikor négyéves volt, egy este sírva ébredt. Amikor odamentem hozzá, nem volt teljesen magánál. A fejét szorongatta, és azt mondta, hogy meleg van, de nem tudtam szemkontaktust teremteni vele vagy közelebb jutni hozzá

– emlékezett vissza a gyászoló édesanya.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142076_auto_resized.jpg
origo.hu

Jön a hatnapos munkahét a Samsungnál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713505811
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142642_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713505811
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713505811
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713505811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca