Sztárban Sztár

A Sztárban sztár énekese kendőzetlen őszinteséggel reagált Tóth Andi kemény szavaira

Cs.I.G.a

Létrehozva: 2023.03.20.

Az énekesnő mintha sokkal többet várna el a Sztárban Sztár női versenyzőitől. Tóth Andi ugyanakkor rengetegszer kihangsúlyozza: nem csupán a külső átváltozást, de a hiteles előadást is figyeli. De mit szólnak hozzá a versenyzők?

Túl vagyunk a Sztárban Sztár 5. adásán: egyre szorosabb a verseny, a zsűri tagjai is sokkal szigorúbbak. Az öt ítész közül talán Tóth Andi, aki egyre kritikusabb a versenyzőkkel.  Az énekesnőtől vasárnap este Gubik Petra ás Schoblocher Barbara kapta a legkeményebb bírálatot, akik közül a színésznő már kétszer napi győztes is volt. Barbara másodjára járta meg a veszélyzónát, azonban vasárnap a zsűri megmentette őt a kieséstől. Andi mintha a női versenyzőkkel szigorúbb és keményebb lenne, talán vetélytársat lát bennük? 

Tóth Andi már az elején is elmondta, hogy szigorúan fog ítélkezni Fotó: Markovics Gábor / Bors

 

De, hogy fogadja Schoblocher Barbara?

Tóth Andi rengetegszer hangsúlyozta már, hogy nehéz dolguk van a versenyzőknek. Hétről-hétre új ember bőrébe kell bújni és van, hogy akár az ellenkező nem egyik előadójából kell felkészülniük. Az énekesnő láthatóan keményebb egy-egy versenyzővel, hogy mi ennek az oka, azt senki nem tudja. Lehet, hogy csupán igyekszik a legjobbat kihozni a Sztárban Sztár szereplőiből. 
Schoblocher Barbarát a műsor után meg is kérdeztük, hogy mit szól a kemény bírálatokhoz, amit kolléganőjétől kapott.

A zsűriben ülő embereknek az a dolguk, hogy elmondják őszintén a véleményüket. Ha már egy színházi előadásként kezeljük ezt, akkor ott a néző döntése a végső, ami hasonló lehet, ahogy Andi elmondta: ezt a produkciót pontozta, és nem azt, hogy egyébként szakmailag rólam mit gondol. Én ezt pedig teljesen tiszteletben tartom. Örülök, hogy volt, akinek tíz pontos volt, de ettől a nyolc ponttól sem fogok elkeseredni

 – mesélte a Borsnak mosolyogva a Blahalouisiana énekesnője.

Liza Minnelliként egy igazi kabarét varázsolt a színpadra Schoblocher Barbara Fotó: Markovics Gábor / Bors

Kedvencét alakította, a siker mégis elmaradt

Gubik Petra már nagyon várta a vasárnapot, mert az egyik kedvencét Azahriah-t kellett megformálnia a Sztárban Sztár színpadán. A színésznő nagyon izgult, és igyekezett minden ízében leutánozni a fiatalok kedvencének a mozdulatait. Sajnos bármennyire hiteles volt, a megjelenése az estén nem volt elég jó a zsűrinek.

A produkció közben nagyon jól éreztem magamat. Igyekeztem mindent kihozni nő létemre, amit tudtam az előadásból. Úgy látszik, hogy ez ennyire futotta – mosolygott keserédesen. – Nekem nincs hiányérzetem… – tartotta meg a véleményét magának Gubik Petra, aki Nagy Rékának azt is elmondta: mindent pontosan úgy csinált, mint a próbákon.

Gubik Petrát megviselte, hogy nem tudott úgy teljesíteni, ahogy szeretett volna Fotó: Markovics Gábor / Bors

 

A kommentelők támogatják

 A Sztárban Sztár nézőitől rengeteg támogatást kapott a kemény kritikákat megfogalmazó Tóth Andi. Az internet népe kommentben is pártfogásába vette a zsűri tagját. Többen is megjegyezték, hogy saját véleményét és szakmaiságot igyekszik belevinni a műsorba. Nem csak az átalakulások alapján pontozni az egyes produkciókat.

Én teljesen tudok azonosulni azzal amit próbál hozni. Csak azt érzem néha nem tudja átadni azt, amit kiszeretne fejezni a mondanivalójával. De nagyon örülök, hogy itt van, mert attól hogy a Rami minden adásba minden versenyzőnek csak annyit képes mondani, hogy: Nagyon hoztad, ez a Sztárban Sztár, fú nagyon tehetséges vagy. Teljesen kivagyok

 – írta az egyik hozzászóló.

Bár a stúdióban ülő nézőközönség sokszor hangot ad az ellenérzéseinek, Andi mégis igyekszik őszinte szakmaisággal, elfogulatlanul pontozni a produkciókat.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711672512
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067676_auto_resized.jpg
life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711672512
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711672512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...