Tragédia

„Betölthetetlen az űr, amit magad után hagytál” – ittas sofőr vitte halálba Ősinél a fiatal Melánit

Létrehozva: 2023.03.20.

Százak gyászolják azt a 24 éves nőt, akit egy ittas sofőr vitt a halálba Ősi közelében. Meláni kirepült a fának csapódó kocsiból, és azonnal meghalt.

A tragédia vasárnap, hajnali fél öt körül történt, ekkor tartott hazafelé a 24 éves S. Meláni és két férfi, László és Kristóf. A 28 éves sofőr azonban a Veszprém és Ősi közti szakaszon elvesztette uralmát a kocsija felett, lesodródott az útról, majd egy fának csapódott és felborult. 

A baleset helyszínét beborították a törmelékek - Fotó: Katasztrófavédelem

A két elöl ülő férfi ugyan csodával határos módon könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet, a hátsó ülésen utazó Meláni az ütközés erejétől kirepült a kocsiból, és szinte azonnal meghalt, életét már a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni

A Delta Hírek úgy tudja, hogy a sofőr esetében felmerült az ittasság gyanúja. 

Egy arra haladó szemtanú elmondta, hogy a kocsi valósággal darabjaira tört, felismerhetetlenségig összeroncsolódott

Azt sem lehetett igazán megállapítani, hogy milyen autó volt, fel volt borulva, törmelékek mindenhol, az egész aszfalton szétterültek a kocsiból kiszakadt elemek. Hátborzongató volt, de hallottuk, hogy ketten épségben kiszálltak belőle, amennyire tudjuk, saját lábon. Szegény nőt nagyon sajnálom, őszinte részvétünk a családjának 

– mesélte egy szemtanú. 

A balesetben elhunyt S. Meláni információink szerint már hazafelé tartott barátaival, a lányt is már a házához vitték volna. 

Képtelenek vagyunk elhinni, ami történt, még mindig nem fogtuk fel. Meláni egy életigenlő, mosolygós, vidám nő volt, aki előtt ott állt az egész élet. Mindenki kedvelte őt, nagyon fog hiányozni. A családjának sok erőt kívánunk

– mondta összetörten a lány egyik ismerőse. 

Szeretett élni, de az élete befejeződött, mielőtt elkezdődhetett volna. Betölthetetlen űrt hagyott maga után

– ingatta a fejét. Hozzátette, az ismerősök szerint nem biztos, hogy a nő tudta, hogy a sofőr ittas lehet.

Persze sokan kérdezik, hogy miért ült be egy ittas személy mellé. De lehetséges, hogy szegény nem is tudta, hogy a férfi ivott

– szögezte le az ismerőse.  Azt, hogy valóban ittas volt-e a sofőr, a nyomozás deríti majd ki. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135998_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713488111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713488111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713488111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713488111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze