Szerelem

Többé nem titok: ismert művészbe szerelmes Széphalmi Juliska

Mona

Létrehozva: 2023.03.26.

Tavaly májusban ért véget hivatalosan Széphalmi Juliska és Sánta László házassága. A táncművész azóta szingliként élte az életét, az anyaság és a munka töltötte ki a mindennapjait, de most újra boldog.

Egy ideje sejteni lehetett, hogy Széphalmi Juliskára rátalált a szerelem. A gyönyörű táncművész azonban eddig nem beszélt friss kapcsolatáról. Januárban ejtett szót egy közeli barátról, amikor az autóját megrongálták, akkor még nem szerette volna nyilvánosságra hozni magánéletének változását. Sokáig azt gondolta, vele nem történhet meg ez a csoda, azonban a sors ezt másképp akarta. Többé nem titok, Juliska párja Kovács Richárd táncművész, és a közös munka által találtak egymásra.

Széphalmi Juliska
A táncművész az utóbbi hónapokban teljesen kivirult. Fotó: Széphalmi Juliska/Facebook

Boldog vagyok, nemrég még nem gondoltam, hogy ez velem újra megtörténhet. A megismerkedésünket nehéz időszak előzte meg, sokat voltam egyedül, talán kicsit bele is törődtem ebbe.

Sokat dolgoztam, miközben anyaként is meg kellett állnom a helyemet – mondta a Borsnak a Madách Színház táncművésze.

Juliska kiegyensúlyozottabb, mint valaha, kivirult és ezt már mások is észrevették rajta. De hogy miért is titkolta eddig a párját, lapunknak mesélte el. A részleteket hétfőn olvashatod el a borsonline.hu-n.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711615514
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711615514
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086105_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Videón, ahogy eluralkodik a lincshangulat Magyar Péter megmozdulásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083764_auto_resized.png
metropol.hu

Ez gyors volt! Máris Dárdait siratják a németek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711615514
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711615514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”