baba

Szandi boldogsága határtalan: babafotóval jelentette be a nagy hírt

sv

Létrehozva: 2023.03.29.

Csak úgy özönlenek a gratulációk Szandi közösségi oldalán. Egy babafotóval jelentette be a nagy hírt, s immáron teljesült minden álma: ő lett a világ legboldogabb embere.

Szandi boldogsága határtalan, és nemcsak családja ünnepel vele, hanem valamennyi rajongója is. Közösségi oldalán osztotta meg a világgal, hogy pontosan 17 évvel ezelőtt adott életet harmadik – s egyben legkisebb – gyermekének, Csabának

Szandi Pintácsi Alexandra  Fotó : Markovics Gábor  Ripost
Szandi örökké mosolyog. Fotó: Markovics Gábor

Szandi már hosszú ideje él boldog házasságban. Bogdán Csabával való házassága harmonikus és kiegyensúlyozott, és szinte soha nem keveredtek nyilvános botrányba. 1992-től alkotnak egy párt, majd hét év együtt járás után, 1999-ben össze is kötötték az életüket. Szerelmük azóta is lángoló, családjuk pedig boldogabb, mint valaha. Első gyermekük, Blanka 2000-ben látott napvilágot, vele pedig rendszeresen vállal szerepeket az énekesnő. Azóta is sok közös programot szerveznek, és edzeni is együtt járnak. 2002-ben született meg Domonkos, aki igyekszik kerülni a rivaldafényt, így szinte sosem látjuk őt nyilvánosság előtt. A legkisebb gyermeke, Csaba 2006 márciusában született, neki pontosan ma van a születésnapja. Csabika – anyjához hasonlóan – színpadra született, igaz, ő nem, az éneklésben találta meg önmagát. A fiú táncosként halmozza a sikereket, és nagyon szeret színpadra állni, hogy megmutassa tehetségét.

Legfiatalabb gyermeke születésével 17 évvel ezelőtt Szandi minden álma teljesült: háromgyermekes, nagycsaládos édesanya lett. Azóta sem felejtette el azt a boldogságot, ami akkor érte, és a gyermekeiből azóta is sok erőt és örömöt merít.

,,17 évvel ezelőtt hajnali 4 óra 25 perckor világra jött harmadik gyermekünk, Csabus! Általa, Vele beteljesedett minden, amiről kislány korom óta álmodoztam. Amikor a születése után néztünk egymás szemébe, egy örök életre megmaradt bennem! Azt a vele született bölcsességet, amit akkor láttam a tekintetében, a mai napig tapasztalom. Igazán mélyen tudunk beszélgetni az élet dolgairól és mindig kiváncsi vagyok a véleményére fontos döntéseknél. Nagyon szeretem, hogy sajátos stílusa van és fontos számára, hogy mindig önmaga lehessen" – írja Szandi.

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/xkU3H93a4KrSffFgAbTIIALjS2M_LXSejnRax82a_Co/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4Y2Q2YTg5OTI4NTQ4NDZhNWY2MmEzNTA4YjVjMjZh.jpg
Ezt ne hagyd ki!

„Bedobták az ablakát és kiírták a falra, hogy Szandi egy k…a” – durva támadás érte az énekesnőt

Szüleinek nem merte bevallani a történteket.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713515111
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713515111
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713515111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713515111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”