Siker

Özönlenek a gratulációk: hatalmas örömöt jelentett be Majka

sv

Létrehozva: 2023.03.30.

Majka rendkívül hálás, a rajongók pedig nem győznek gratulálni.

Mint azt nemrégiben már megírtuk, idén 10. alkalommal zajlott a Televíziós Újságírók Díjának gálaestéje. Nagy izgalmak elé néztek a versenyzők és a nézők, hiszen a két konkurens csatorna is jelöltekkel büszkélkedhetett, és természetesen nagy harc folyt a díjakért.

majka,pápai joci
Majka nagyon büszke  Fotó: Szabolcs László

Az eseményen megemlékeztek az elhunyt Berki Krisztiánról, majd Gundel Takács Gábor mesélt néhány érdekességet az eddigi díjazottakról. Kiderült például, hogy Ördög Nórát eddig kilencszer jelölték, és hétszer nyerte meg a díjat. 14 kategória volt ebben az évben, a legtöbb díjat pedig a TV2 sztárjai nyerték meg. Idén is jelölték Ördög Nórát, aki értelemszerűen nem tudott megjelenni, hiszen gőzerővel forgatják Mexikóban az Ázsia Expresszt. Ettől függetlenül online kapcsolták a csinos műsorvezetőt, aki bár idén nem nyerte el a legjobb női műsorvezető díját, azért nagyon hálás volt a jelölésért. Ebben a kategóriában idén Kiss Ramóna nyert díjat, a legjobb férfi műsorvezető pedig Till Attila lett.

Majoros Péter Majka a Zsűritag kategóriában nyerte el a díjazást, aki ebben a kategóriában 2019-ben már egyszer ki lett tüntetve. Van oka azonban a szomorúságra Majkának, ugyanis személyesen nem tudott megjelenni a díjátadón, így nem saját kezűleg vette át a kitüntetést. Távolléte miatt Papp Szabi sétált ki a színpadra, hogy átvegye a nyereményét, aki így fogalmazott:

(...) Elmondhatom, hogy biztos, hogy nagyon büszke magára és lehet is. Amennyire ismerem, maximalista, nagyon fontos számára, mi van rajta, hogy áll a haja és szerintem én jobban örülök annak, hogy átvehetem helyette a díjat, mint amennyire ő örül ennek.

 

Majka közösségi oldalán fejezte ki háláját a nívós kitüntetés miatt, és azt is elmondta, hogy nagyon sajnálja, hogy személyesen nem lehetett jelen. A rajongók azonban nagyon lelkesek lettek a hír hallatán, és valóságos kommentáradat lepte el a posztot, ugyanis mindenki ki szeretné fejezni a gratulációját.

Fonogramra azért elmész majd?

Szívből gratulálok! És egyértelműen műsorvezetőként is megállod a helyed!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139462_auto_resized.jpg
origo.hu

Lemondott a Mezőkövesd bukott edzője, de nem engedik el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713406212
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138732_auto_resized.png
hirtv.hu

A Fidesz szerin Magyar Péter ugyanúgy sértegeti és lenézi a másként gondolkodókat, mint Márki-Zay Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713406212
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713406212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713406212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713406212
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről