KÖLTÖZÉS

A magyar Beverly Hills: Itt kezd új életet a magyar mulatóskirály

Doris

Létrehozva: 2023.06.07.

Ha minden jól megy, Kis Grófo egy hét múlva már egy új házban hajtja álomra a fejét.

Óriási az izgalom Kis Grófo családjában, az ország Bulibárója ugyanis körülbelül egy hét múlva átteszi a székhelyét Szolnokról a Budapesthez közeli Biatorbágyra. Ezzel egyébként egy egész hosszú folyamat ér véget, a fiatal családapa ugyanis szíve szerint már tavaly nyáron elköltözött volna, az építkezés során viszont akadtak kisebb fennakadások, csúszások, de persze az ilyesmi előfordul.

Kis Grófo hamarosan biatorbágyi lakos lesz Fotó: Facebook

Kis Grófo azt már korábban elárulta, hogy minimalista stílusú, letisztult házat álmodott meg magának és családjának, kerülve minden giccses dekorációs elemet.

Valóban a célegyenbe ért a költözés, végre valahára. Nagyon nagy az izgalom most a családban, főleg a gyerekek várják nagyon kíváncsian, hogy milyen lesz az új helyen. Igaz, hogy az eredeti tervek alapján már rég beköltöztünk volna, de előfordul, hogy vannak kisebb csúszások. Természetesen mindhárom gyermekemnek külön szobája lesz, és az sem kizárt, hogy hamarosan egy medencében is csobbanunk majd – újságolta a Borsnak Kis Grófo, aki Biatorbágy legszebb részére költözik majd, ahol rengeteg más híresség is él.

Szomorú, hogy el kell hagynia szülővárosát 

Az énekes egyébként korábban arról mesélt a Ripost-nak, hogy lelkileg nagyon nehéz neki, hogy el kell hagynia a szülővárosát, Szolnokot, amihez annyi emlék fűzi.

Lelkileg nagyon nehéz lesz elhagynunk Szolnokot, de a fellépések miatt is praktikusabb Biatorbágyon élni, minden közelebb van és a nyárra már tele a naptár nyilatkozta korábban a Ripost-nak a fiatal mulatóskirály, akinek óriási megnyugvást jelentett, hogy édesapja tragikus halála után visszatérhetett a színpadra, és újra érezhette a közönség szeretetét.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel