Szakítás

A Bors megtudta, miért szakíthatott Szabó Zsófi és Shane Tusup

Létrehozva: 2022.05.20.

Hosszú romantikus udvarlás, mesés eljegyzés Monacoban, majd egyik pillanatról a másikra csak két szó: felbontott jegyesség. Szabó Zsófi és Shane Tusup álompárként éltek az emberek szemében, ám úgy tűnik, amíg kívülről minden csillogó volt, addig belülről valami romlani kezdett.

Villámcsapásként jött a hír szerda este: az ország álompárja, Szabó Zsófi és Shane Tusup felbontották a jegyességüket. Az okokról azonban nem kívánnak nyilatkozni. Az egykori sztárpár az Instagram-oldalukon közölte a történteket, a képek alatt pedig kommentelők százai teszik fel a kérdést: mi történhetett? Hiszen úgy tűnt, a szerelmesek élete már tökéletesebb nem is lehetne. Közös tetoválás, csodálatos lánykérés és romantikus posztok tömkelege üzente a külvilágnak: irigylésre méltó az életünk!

Újra megtörtént?

Shane Tusup nem most először húzott gyűrűt egy nő ujjára, de úgy tűnik, nincs szerencséje, hiszen minden alkalommal visszakapta a csillogó gyémántot. Volt feleségével, Hosszú Katinkával a válás mellett döntöttek, ám az okokról kétféleképpen nyilatkoztak: míg Shane szerint Katinka hűtlensége okozta a házasság végét, addig az úszónő szerint minden probléma forrása edző férjének indulatkezelési problémái voltak.

Olyan emberre nehéz felnézni, aki nem tudja kontrollálni az indulatait – nyilatkozta korábban a 24.hu-nak Katinka.

Később kiderült, Tusupnál többször is elszakadt a cérna nyilvánosan is, hiába volt épp egy versenyen, szavait nem megválogatva üvöltött akár a szurkolóknak, akár egy másik edzőnek is. Olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy egy-egy durva veszekedés alkalmával Shane otthon tört zúzott. A kapcsolatuk mára annyira megromlott, hogy a nemrég bemutatott Katinka című filmmel kapcsolatban is Zsófi egyeztetett Shane nevében. Vajon a történelem ismételte önmagát?

Heves viták

A Bors megtudta, hogy a színésznő-műsorvezető és a tréner kapcsolata hasonló okok miatt érhetett véget. Shane erős személyisége akarva-akaratlanul egy alá-fölé rendeltségi viszonyt alakított ki, amibe egy szintén erős személyiségű nő nem tud belesimulni. Az edző - úgy tudjuk – olyannyira akaratos és önbizalommal túlfűtött, hogy a saját akaratát tűzön-vízen keresztül érvényesíti. Bár ez edzőként sikereket hoz, a párkapcsolatában ez nem volt célravezető és emiatt heves viták alakultak ki. Zsófi egy komolyabb összezördülés során pánikrohamot kapott, amit Shane nem kezelt túl jól. A színésznő ekkor szánta el magát a végzetes lépésre: felbontja a jegyességet párjával. A férfinek és Zsófinak végül sikerült megegyezniük a szakításról, hiszen a szerda esti Instagram-posztjukban ugyanazokkal a szavakkal tudatták a követőikkel, hogy kapcsolatuk véget ért, ám ennél több információt nem szeretnének tudatni a rajongókkal.


Látszat volt?

A pár életében mindig is közös pont volt a sport szeretete, ám úgy tudjuk a kapcsolat ilyen téren is eldurvult. Shane mindig is teljesítmény és célorientált volt és az ösztönzése képes átesni a ló túloldalára, amivel ő csak jót akar, ám a másik fél már teherként éli meg. Hogy pontosan mi történt a négy fal között, arra csupán Zsófi és Shane tudna válaszolni, ám ők hallgatásba burkolóznak. Olyannyira, hogy Zsófi a csütörtöki Reggeliben sem szerepelt, pedig ikonikus arca a műsornak. A műsorvezető még hétfőn is a csillogó jegygyűrűjében szerepelt a kamerák előtt, így felmerül a kérdés. Mindössze 4 nap alatt romlott így el minden?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713453613
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140519_auto_resized.png
hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713453613
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713453613
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713453613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók