RETRO RÁDIÓ

Mentő vitte kórházba Bodrogi Gyulát, intenzív osztályra került





Merkely Béla professzor küldött mentőt a nemzet színészéért, akit jelenleg a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika intenzív osztályán ápolnak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.27.
aggasztó

Csütörtök reggel mentő vitte kórházba Bodrogi Gyulát – írja az Index. Állapota miatt Merkely Béla professzort hívta fel a nemzet színészének élettársa, Angéla. A szívspecialista rögtön mentőt küldött.

– nyilatkozta a portálnak Vass Angéla, a színész hűséges társa.

Kinyitottam az ablakot, de továbbra sem érezte jól magát, és ekkor telefonáltam Merkely professzornak, a Semmelweis Egyetem rektorának, aki a múltkor, május 18-án is gyakorlatilag megmentette Gyula életét. Gyuszi akkor is súlyos légszomjjal küszködött, hasonló tünetei voltak, mint most– tette hozzá.

Mint az később a kórházban kiderült, Bodrogi tüdeje bevizesedett, amit sikeresen leszívtak, jelenleg pedig intenzív osztályon kezelik, szerencsére nincs életveszélyben. Angéla elmondta: a nemzet színésze meg fog gyógyulni, és már nagyon szeretne otthon lábadozni.





Ezeket olvastad már?
„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás