RETRO RÁDIÓ

„50 kapszulát kellett 5 nap alatt bevennem!” – Vitray Tamás egészségi állapotáról vallott





A műsorvezető egészségi állapotáról többféle találgatás látott napvilágot. Kórházat emlegettek, hosszú, elhúzódó kezeléseket. A hot! magazin utánajárt, hogy mi az igazság!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.06.
Jobbulást

Több mint három éve választotta az egyedüllétet; ma már bevallja, hogy némi szorongással vágott bele. Ám az idő bebizonyította, hogy felesleges volt aggódnia.

A hozzám tartozók, régi barátok, kollégák, tanítványok sorra jelentkeztek, mindenre elszántan, segítséget ajánlva. Eleinte éltem is a lehetőséggel, de hamarosan kiderült, hogy az egyedüllét egyedül is megoldható. Szép környezetben, kedves kis lakásban élek, és ma már annyira gördülékenyen zajlanak napjaim, hogy bátran kijelentem: megy ez így is – árulta el az egykori televíziós a hot! magazinnak.

„Két fiam és öt unoka állna készenlétben”

A tévés hosszú élete során szinte végig házasságban élt, most viszont nyugodtan, kiegyensúlyozottan telnek a napjai. Ám az nem biztos, hogy semmi sem hiányzik az életéből.

– Nem zárom ki, hogy még társam legyen, de szerelemre már nem várok. Bár éppen nemrégen láttam egy dokumentumfilmet, amelynek két hőse egyidős velem, mégis megtalálták egymást és egymásban a boldogságot. Persze a realitás az, hogy élvezem a visszanyert nyugalmat. Csakúgy megküzdök mindennel, mint egy családban élő. Jó, főzni nem tudok, bár a prézlis karfiolt vagy a tejbegrízt elkészítem. Másrészt az evés számomra leginkább a túlélés eszköze, semmint nagy élvezeti forrás, nincsenek nagy kedvenceim sem. Persze ha segítség kellene, akkor azért akad. Két fiam és öt unoka állna készenlétben, de ehhez csakugyan végszükség esetén folyamodnék. Mindegyikük dolgozik, nem lenne szívem munka után még iderángatni őket. Azt szoktam mondani, hogy én heti egy telefonhívással beérem. Ha többre jut idejük, jöjjenek, dumáljunk egy jót.

Forrás: hot! magazin

„Meglepetésemre rögtön hatott a szer”

A neves televíziós közel a 90. életévéhez elég visszavonultan él, de szerencsére aktív, legyen szó az unokáiról vagy új munkáról. Mostanában azonban aggasztó hírek keringenek róla.

Menjünk elébe az álhíreknek! – vágott a közepébe. – Májusban egyik reggel arra ébredtem, hogy kis sebeket találtam a homlokomon. Gondoltam, biztos éjszaka megcsíptek a pókok, mert mindig nyitott ablaknál alszom. A bőrgyógyászom azt mondta, nem csípések ezek, hanem övsömör. Egy drasztikus kúrát írt fel, 50 kapszulát kellett öt nap alatt bevennem. Nagy meglepetésemre rögtön hatott a szer, mert a legtöbb embernél ez egy elhúzódó betegség. Kórházba nem kerültem: csak akupunktúrás kezelésre jártam, szintén a betegség miatt. Különben köszönöm, megvagyok – mondta Vitray a hot! magazinnak.





Ezeket olvastad már?
Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás