Baba

Egy fotóval jelentette be a hírt a babáról Curtis: így reagált rá Kriszti

sv

Létrehozva: 2023.03.24.

Curtis már nem győzi kivárni, hogy a karjaiban tarthassa. A rajongók elárasztották a képet kommentekkel, mutatjuk Kriszti reakcióját.

Emlékezetes, hogy Curtis és Kriszti nagyon sok dolgon mentek keresztül. Kriszti sok időn keresztül kitartott szíve választottja mellett: amikor ő elvonóra került, a lány kitartóan várta, és sosem vesztette el a reményt. Amikor Kriszti terhes lett közös kisfiukkal, Curtisnek hirtelen sokkal nagyobb motivációja lett, hogy leszokjon a drogokról, és rendezze az életét. Ezért a rapper örökké hálás lesz Krisztinek, hiszen a segítségével egy nagyon nehéz élethelyzetből tudott kimászni. Egy évig éltek boldog házasságban, ebben az időszakban pedig közösen nevelték kisfiukat, akit mindketten nagyon szeretnek. 2020-ban azonban a pár úgy döntött, hogy elválnak, mert a kapcsolatuk már nem működött. Az elválás nagyon békés és tiszteletteljes volt, és a gyermek érdekében azóta is rendezett a viszony a rapper és egykori felesége között.

20221219 Curtis box sajtótájékoztató     Széki Attila     Komarno   Fotó: Máté Krisztián (MK) Metropol
Curtis nagyon szereti a kisfiát. Fotó: Máté Krisztián

Kriszti után újra rátalált Curtisre a szerelem. A gyönyörű kosárlabdázóval, Barnai Judittal kezdett járni, és már több éve alkotnak csodálatos párt. Nemrégiben felreppent a pletyka, miszerint Curtis eljegyezte kedvesét, és újra megházasodik, erre azonban még nem kerül sor. A rapper azonban nem zárkózik el a lehetőségtől, sőt komolyan fontolgatja, hogy hamarosan újra gyűrűt húz szerelme ujjára:

Nem tervezünk gyereket, de ha jön, akkor jön. Valentin napkor nem kértem meg a kezét. A posztjainkon a saját gyűrűje volt látható. Egyébként lesz lánykérés, de majd segítened kell benne. Mondjuk a Grupama Arénában egy Fradi-Újpest meccsen megkérem a kezét 

– mondta Hajdú Péternek.

Curtis jelenleg New Yorkban tartózkodik: az ottani magyaroknak ad koncertet, emellett élvezni az amerikai utazás minden kalandját. Ez persze azt is jelenti, hogy ideig nem láthatja szeretett kisfiát, hiszen ő itthon maradt az édesanyjával. A rappernek nagyon hiányzik a gyermeke, emiatt egy kisbabakori képet tett fel közösségi oldalára. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy már nagyon várja, hogy újra találkozhasson Donival. Volt felesége, Kriszti a babakori kép láttán szívecskét írt a kép alá, és csak annyit írt: „jaaaj”.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713586511
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713586511
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713586511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713586511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában