Hat hónapos terhesen hagyta el párja az RTL egykori sztárját

terhesség VV Zsófi ValóVilág 4 szakítás
Szabó Zsófit, azaz VV Zsófit 2010-ben, a VV4-ben ismerhette meg az ország. Azóta alig hallottunk róla, eltűnt a nyilvánosság elől. Most maga meséle el, hogy hat hónapos terhesen maradt egyedül.

VV Zsófit két évvel ezelőtt, hat hónapos terhesen hagyta el a párja, azóta egyedül neveli a kislányát. Szerencsére a családja mindenben segíti, végig mellette álltak, és egy pszichológus segítségét is kérte.

"Eléggé össze voltam törtve, kellett ez a három év ahhoz, hogy azt tudjam mondani, túl vagyok ezen az egészen. De azért voltak itt kemény pillanatok. Ahol most vagyok, azért tényleg nagyon sokat küzdöttem mentálisan, hogy ebbe ne reccsenjek meg" - mondta a Fókusznak Zsófi, aki úgy érzi, hogy már nyitott egy új szerelemre. Az anyaság sok mindenben megváltoztatta, már nem a kinézet alapján keresi a pasikat, hanem a gyermeke érdekeit tartja szem előtt.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.