Végez

Karikó Katalin nagy bejelentést tett

Létrehozva: 2022.08.17.

Befejezi a munkát, más kihívások elé szeretne nézni Karikó Katalin.

A világhírű magyar biokémikus nemrég egy nagyinterjút adott, amelyben az életéről, az mRNS vakcináról és az új feladatairól is mesélt, illetve arról, miként vélekednek a magyar tudósokról nyugaton.

Karikó Katalin, ELTE, Bánkúti Sándor

Fotó: Bánkúti Sándor

Karikó Katalin magyar biokémikus, az mRNS-vakcina egyik feltalálója már több mint 70 elismerést, kitüntetést kapott, amelyek kifejezték, milyen hatalmas áttörést ért el kollégáival a sejtszintű gyógyítás terén.

A professzor már kulturális ikonnak is nevezhető, hiszen arcképe tavaly egy budapesti tűzfalra is felkerült a Krisztina körút 30. alatt. A kutató már látta is a művet, s mint mondta, nagyon meghatódott annak láttán.

– Remélem, jó hatással van a fiatalokra, inspirálja őket a szorgalmas tanulásra és a kitartásranyilatkozta Karikó Katalin a Nők Lapjának.

A tudós azt is kifejtette, mit gondolnak nyugaton a magyarokról: szerinte Amerikában is tudják, hogy a magyarok dolgos, szorgalmas emberek, vagyis nem csak mi hisszük, hogy a magyar tudomány világhírű, bár Karikó Katalin szerint egy kis összefogassál még többre tudnánk jutni.

– És ha összefognánk és segítenénk egymást, még többre jutnánk. Ha sok kutatónak nem lenne akkora az egója, jóval előrébb tarthatna a világ. Csak sokan nem akarják az eredményeiket másokkal megosztani, mert maguknak kívánják a dicsőséget. Utóbbiért én nagyon ritkán küzdöttem, talán egyszer vagy kétszer: az egyik alkalommal akkor, amikor Drew Weissmannal szabadalmaztattuk az RNS-eljárásunkat. A beadáskor az én nevem szerepelt elöl, de amikor a hivatalból visszajött az egyetemhez a szabadalom, kiderült, hogy megcserélték a nevünket, biztos azt gondolták, ő az okosabb. Na, akkor az asztalra csaptam! Igaz, hogy a korrigálásért az egyetemnek fizetnie kellett, de ezt akkor sem hagytam – nyilatkozta Karikó.

A kutató egy nagy bejelentést is tett az interjúban: szeptember végétől már nem dolgozik a BioNTechnél.

Szeptember végén befejezem a munkám a BioNTechnél. Új feladatok várnak rám, elsősorban szeretnék végre a tudományos munkában újra elmélyülni, mert az elmúlt másfél évben kevesebb idő jutott erre

– árulta el a tudós.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540014
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot