Fájdalom

Megszólalt a nagykőrösi öngyilkos lány nagymamája: Napokig nem tudtam. hogy az unokám meghalt!

KKP

Létrehozva: 2023.01.30.

Alexandra Barbara nagymamája csak most tudta meg, hogy unokája meghalt.

Egy Pest vármegyei idősek otthonában él Alexandra Barbara 85 éves nagymamája. Az idős asszonyt hétfő délelőtt  értesítette a lány vőlegénye a tragédiáról, hogy a szeretett unokája péntek délután öngyilkosságot követett el. Mária képtelen elhinni, hogy most Barbara temetésére kell készülnie.

- Idejött hozzám Zsolt a fivérével, és elmondták, hogy egy nagyon rossz hírt kell közölniük. Napokig nem is tudtam, hogy az unokám meghalt! Soha többé nem látom annak az áldott kislánynak a kedves arcát – zokogott a nagymama, majd elmesélte az unokája életét.

 

Négyen voltak testvérek. Sajnos nem volt túl jó gyerekkoruk, mert az anyjuk nem akarta gondozni őket, a fiam pedig képtelen volt rá.

Ezért kerültek intézetbe. A legközelebb Szandika állt hozzám, ő volt a szemem fénye. Persze rendszeresen látogattam a gyerekeket az intézetben, volt, hogy főztem is nekik. Szandi jó tanuló volt, biztos voltam benne, hogy sokra viszi – mondta Mária, aki szerint az unokája azután volt először igazán boldog az életében, hogy megismerkedett a vőlegényével.

Hiába szerettem volna magamhoz venni az unokáimat, már akkor öreg voltam, amikor a szüleik elhagyták őket.

 A fiamat két éve nem érem el, azt sem tudom, szólt-e már neki valaki Szandi haláláról. Általában egy vállalkozónál dolgozott, de szinte sosem volt pénze, volt, hogy én segítettem ki

 – magyarázta a körülményeket az idős asszony.

- Jó volt Szandit Zsolttal látni. Igazán egymáshoz illettek, biztos voltam benne, hogy örökre együtt maradnak. Az unokám gyermekeket szeretett volna, és megfogadta, hogy jobb életet biztosít majd nekik, mint amilyen neki jutott – fogalmazott Mária.

Alexandra Barbara földi maradványait a tervek szerint elhamvasztják.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711673714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711673714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711673714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei