RETRO RÁDIÓ

Gergely Róbertre 65 évesen újra rátalált a szerelem





Egy teljesen új élet kezdődik a népszerű énekes számára.



Megosztás
Szerző: N.T.
Létrehozva: 2023.02.03.
gergely róbert szerelem nyugdíj

Azt gondolná az ember, hogy a kétszeres EMeRTon-díjas magyar színész és énekes végre megpihen, ugyanis január 21-én hivatalosan is nyugdíjas lett, miután betöltötte 65. életévét, azonban ez egy kicsit sincs így.

Gergely Róbert
Gergely Róbert Fotó: Metropol

Legalábbis, ami az idei évet illeti, hiszen tavasz végéig fellépései lesznek, pár nap múlva, február 4-én pedig még egy születésnapi koncertet is tart. Gergely Róbert a jeles alkalomból a Reggeli vendége volt, ahol a műsort vezető Nádai Anikóéktól még egy bekeretezett BKV-jegyet is kapott, ami alá azt írták, hogy „Erre már nem lesz szükséged”.

A népszerű énekes nemhogy a munkáról, de a szerelemről sem mond le még 60 felett sem, elárulta ugyanis, hogy újra szerelmes. A kapcsolatról azonban nem árult el sokat, mert próbálja védeni a magánéletét.

 

„Igen, jól érzem magam, megvagyunk. Ez az a pont, amikor azt szoktam kérni, hogy ezt hagyjátok meg nekünk.”

 

– mondta a zenész.

Gergely Róbert arról is mesélt, hogyan éli meg azt, hogy 65 éves lett. Elmondása szerint volt már olyan, hogy a teste figyelmeztette, hogy kicsit vissza kell vennie a tempóból. Betegségek is jelezték ezt, a barátai is mondták neki, hogy jobban figyeljen oda magára. Szerencsére megfogadta ezeket a tanácsokat, így mostanában már nagyobb figyelmet fordít a táplálkozásra és a rendszeres testmozgásra is.





 





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás