Mobil

Lehallgatja a mobilokat egy androidos app: azonnal töröld!

P. E.

Létrehozva: 2023.06.02.

A felhasználó tudta nélkül felvételeket készített.

Sokan tartanak attól, hogy a telefonjuk titokban lehallgatja őket, és egy androidos applikáció pontosan ezt tette. Az érintett, iRecorder Screen Recorder nevű alkalmazás története azonban nem így indult.

telefon, okostelefon, mobiltelefon, Shutterstock illusztráció
Fotó: I AM NIKOM / Shuttrstock

Az app ugyanis egy egyszerű képernyőfelvétel-készítő programként kezdte pályafutását 2021 szeptemberében a Play Áruházban, majd a következő év augusztusában érkezett hozzá egy frissítés, méghozzá egy kéretlen új funkcióval.

Az applikáció ugyanis ezen frissítést követően 15 percenként elkezdett egyperces hangfelvételeket rögzíteni, majd azt titkosítva elküldte a fejlesztő szerverére – írja Lukas Stefanko, az ESET kutatója. Ha ez nem lenne elég, még a készüléken tárolt fájlokat is meg tudta szerezni a rosszindulatú fél.

Az app a frissítéssel ugyanis kapott egy káros kódot, egy nyílt forráskódú trójai vírust (AhMyth), ami lehetővé tette a kéretlen lehallgatást is. Mire a kutató felfedezte, majd jelezte a problémát, az alkalmazás már 50 ezer letöltést tudott elérni a Play Áruházban – részletezi az Ars Technika.

Ami még aggasztóbb, hogy Stefanko elmondása szerint AhMyth-tartalmú alkalmazások csúsztak már át a Google szűrőin korábban is, tehát más applikációk is tartalmazhatnak ilyesmit a Play Áruházban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei