Holttest

Itt a drámai fordulat VV Fanni ügyében: " sokat kellett várni erre a pillanatra"

Zs.

Létrehozva: 2023.06.08.

Lassan őrölnek az igazságszolgáltatás vaskerekei, ezért nem is számíthatnak gyors végeredményre Novozánszki Fanni szülei, akik hat éve nem tudják hivatalosan holttá nyilvánítani az eltűnt és nyilvánvalóan elhunyt gyermeküket.

Novozánszki Fannit 2017 őszén hurcolták el a saját otthonából. Hiába volt fényes nappal, hiába egy több tucat lakásból álló társasház nagy forgalmú garázsában látták utoljára, a mai napig nem tudni, hogy miként és főleg hogy hol halt meg. Szenvedett vajon, vagy gyorsan lehelte ki a lelkét? Sosem tudjuk meg...

VV Fanni
Ez az utolsó kép, amin Fanni látszik (Fotó: police.hu)

Nincs holttest 

Fanni eltűnése után hamar lépett a rendőrség, az első bejelentés után pár órával már tudták, hogy kit kell keresniük. A fókuszukban B. László szerepelt, a férfi, aki utoljára járt a lány lakásán, mint kuncsaft. Igen, Novozánszki Fanni prostituáltként dolgozott abban az időben, ami természetesen nem jogosít fel senkit arra, hogy ne tisztelje, hogy ki akarja rabolni, hogy kioltsa az életét. A férfi a jogerős ítélet szerint nyereségvágyból rontott rá az akkor 24 éves lányra, és bár az utolsó percig tagadott, igenis köze volt hozzá, hogy Fanni többé nem került elő. Sajnos a lány holtteste sem, ami nagyban megbonyolította a gyilkossági ügy menetét. Egyrészt mert holttest nélkül kellett ítéletet hozni másfelől, azért mert Novozánszki Fannit így a mai napig eltűnt személyként kezelik a hivatalok, hiszen halotti bizonyítvány nélkül élőnek tekinthető. 

HASZNÁLHATO!
B. László a másodfokú bíróság előtt áll 2023 májusában (Fotó: Végh István)

A szülők érzései 

A fiatal lány szülei így már hat éve ébrednek minden reggel és hunyják le a szemüket esténként úgy, hogy bár sejthetik, hogy már nem él a gyermekük, nem kaptak bizonyosságot. És nem is fognak soha kapni, ha B. Lászlón múlik... A hivatalos halottá nyilvánítás azonban - ha nem is enyhülést - legalább valamiféle lezárást adhat nekik. Ez a procedúra kezdődik el napokon belül, de már most tudni, hogy ez sem hoz gyors lezárást. 

Novozánszki Fanni édesanyja a bíróságon hallgatja a lánya gyilkosának vallomását  (Fotó: Bánkúti Sándor)

Halottá nyilvánítás 

Novozánszki Fanni halottá nyilvánítását a család jogi képviselője, dr Lichy József kezdeményezi napokon belül. 

− Bár még mindig nem érkezett meg a másodfokú bírósági ítélet leírása, (eddig arra vártunk) a jövő héten, vagyis június közepén kereseti kérelmet nyújtunk be a halottá nyilvánítás ügyében - mondta a lapunk megkeresésére a jogász. − Sajnos sokat kellett várni erre a pillanatra, de ilyen a joggyakorlat: ha gyorsítani szerettük volna, akkor B. Lászlónak kellett volna vallomást tennie, hiszen bizonyíthatóan ő látta utoljára Fannit. Ő viszont nyilván nem mondta volna azt, hogy halott a lány. Így hát meg akartuk várni a másodfokú ítéletet, ami májusban megszületett. Most már nem kell a férfinek nyilatkoznia, elég lesz Fanni édesanyjának vallomást tennie, és megszületik az ítélet. Mivel hamarosan kezdetét veszi az ítélkezési szünet, a tényleges halottá nyilvánításra ősz környékén számítunk.

VV Fanni
Novozánszki Fanni mindössze 24 évet élt (Fotó: RTL Klub)

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713542711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt