Baleset

3 fiatal életét követelte: rosszul felszerelt téligumi volt a felcsúti „halálautón”

Létrehozva: 2022.07.01.

Módosítva: 2022.07.01.

Három huszonéves fiatal életét követelő, halálos baleset történt a 811-es számú főút 41-es kilométerénél, ahol egy teherautó, valamint egy Opel ütközött össze. Utóbbin ráadásul téligumi volt.

A balesetben a gépjárművet vezető 23 éves fővárosi férfi, illetve 24 éves dédestapolcsányi női utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már a helyszínen életüket vesztették, míg a jármű másik utasa, egy 21 éves szintén budapesti férfi a kórházba szállítást követően hunyt el.

Az ütközés erejétől a kamion alá szorult az autó Fotó: Police.hu

Részvét és köpködés

Sokan kiáltanak értelmetlen halált a nagy port kavart eset kapcsán: 

a közösségi médiában számtalan platformon megosztott tragédia hírét rengeteg részvétnyilvánítás övezi, melyek után a rettentő hőségben száguldozó autósokért aggódó megnyilvánulások a leggyakoribbak 

– ezeket követik a teherautó sofőrjével együtt érző, kollegiális kommentek.

Persze gyalázkodásból is jut bőven – ezen általunk szerkesztett sorokat például a Budapesti Autósok Közösségének egyik tagja jegyzi:

„Ma a 225-ös buszon gályáztam egész nap és az M3 bevezetőn brutális mennyiségű elvetemültet láttam, de kb. nem csak ma, hanem minden nap szerte szét, amelyik vonalon éppen vagyok! Ezek nem látják legalább a neten, hogy mennyien szállnak el nap mint nap?????? Én már egy jó ideje úgy vagyok vele, hogy egy ilyen durván vétkes kamikázét se sajnálok, ha ott marad! Inkább magát ölje meg, ne mást, pont nem érdekel egyik se, az se ha a saját hibája miatt leszakad a feje, a lába, a keze, rohadjon meg ott, ahol van! Aki ekkora kretén, az így jár, csak ne mást csináljon ki! Nem pont erre a balesetre írom, itt nem tudom mi történt, csak úgy általában!"

Rosszul szerelt téli gumi

A hozzászólás cikkünk megírásakor nem mellesleg 84 darab egyöntetű like-ot tudhatott magáénak, vagyis az olvasók többsége egy véleményen lehet a dühös buszvezetővel. Igaz, találni egyéb tűpontos kórképet is: habár egyelőre nem tudni, ki is volt a vétkes a balesetben, az olvasók mindenesetre kiszúrták, hogy 

a „halálkocsi” jobb első kerekén bizonyosan forgási iránnyal ellentétesen felszerelt téligumi volt. 

Felcsúti baleset, 3 halott, hibás téli gumi
A rommá tört Opel. A rosszul felszerelt gumi miatt következhetett be a tragédia  Fotó: Police.hu

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713454219
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141477_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Menczer Tamás válasza a bohócozó Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713454219
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713454219
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713454219
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül