Vírus

Ezt üzente Karikó Katalin azoknak, akik kétkednek a negyedik oltásban

Létrehozva: 2022.07.02.

Karikó Katalin saját bevallása szerint az elmúlt egy évben kétszer repülte körbe a Földet, annyi meghívása volt különböző országokba. De az Amerikában élő, Nobel-díjra is esélyes kutató haza mindig szívesen jön. Most az ELTE TTK díszdoktorrá avatta, és ha már itt volt, tartott egy könnyed hangulatú, de nagyon motiváló beszédet.

Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák orvosi technológiájának kifejlesztését felfedezéseivel megalapozó magyar biokémikus az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karára látogatott 2022. július 1-én. A világ egyik leghíresebb tudósnője hatalmas örömmel érkezett haza, de nem azért, mert az intézmény díszdoktorrá avatta, hanem mert sikerével szeretné ösztönözni a gyermekeket, iskolásokat, hogy igenis érdemes tanulni. Amikor belépett a TTK gömbalulájába, hatalmas taps fogadta

– Én nem vágytam sosem a hírnévre, én nem akartam állandóan repülőn ülni, hogy a világ különböző országaiban előadást tartsak – mesélte Karikó Katalin. – De mindig olyan dolgot akartam csinálni, ami hasznos. Kíváncsi gyerek voltak, disznóvágáskor édesanyám és a nővérem elmenekültek, amikor szegény állatot szétnyitották, én meg odamentem és a szívében a billentyűt kerestem…

 

A koronavírus elleni vakcina egyik kifejlesztője motivációs, tudományos előadásában több vicces, személyes történetet mesélt magáról, kutatásairól és arról is, hogy ha a családja nem ilyen lenne, nem állna itt, és nem vált volna egyik pillanatról a másikra világhírűvé, akinek minden perce be van osztva.

– Hatalmas köszönet illeti a családomat, a lányomat például, akinek az anyja állandóan a laboratóriumban kutatott. Így is olimpiai bajnok lett, elképesztő. És ne felejtkezzünk meg a férjemről, aki sosem lázadt fel azért, mert nem főztem szinte sosem – tette hozzá mosolyogva.

A kiselőadást követően pár kérdést fel lehetett tenni a kutatónőnek. Itt elhangzott az az újságírói felvetés, hogy mi van a negyedik oltással, mennyire jó, mennyire éri meg, mivel állítólag a legnagyobb szaktekintélyek sem veszik fel.

Karikó Katalin erre rendkívül röviden, de frappánsan válaszolt:

Hát nem tudom, én éppen tegnap adattam be...

https://cdn.borsonline.hu/2022/02/-cFKAuUUe1v3cY-QzpCctNFav60VNTWQAstcc0_0zHk/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y2MzZjOWQ2MjhiMTQ0YTNiZTJkYjQzZDAxZGUxMDQ2.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Tudományos szenzáció: a mi Gömböcünkben nyelhetjük le Karikó Katalin vakcináját

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557111
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557111
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól