Tragédia

Háromgyerekes családapa halt meg az ajkai tragédiában: „Amikor meghallottam, mi történt, sírva fakadtam, mint egy gyerek”

Létrehozva: 2022.10.01.

A férfi Ajka külterületén végzett fakitermelési munkálatokat, amikor az egyik fa rádőlt, a családapa a helyszínen meghalt. A rendőrség nyomoz az ügyben.

A deltahirek.hu információi szerint az eset szerdán, Ajka egyik külterületén történt: 

a férfi éppen egy erdős részen végzett fakitermelési munkálatokat, amikor egy közel 15 méter magas fa rádőlt. 

Mint arról a Bors is írt, bár a munkatársai rögtön kiszabadították a férfit a hatalmas fa alól, és a kiérkező mentők próbálták megmenteni az életét, olyan súlyosan megsérült, hogy már nem tudtak rajta segíteni. 

Hatalmas szél volt aznap

Többen említették, hogy aznap hatalmas szél volt a környéken.

Én csak a kerteben dolgoztam, de még onnan is bementem, olyan nagy erejű szél volt. Lehet, hogy ennek is része volt ebben a szörnyű esetben mondta egy helyi férfi a Borsnak. Úgy tudjuk, hogy a férfi az Úrkút környéki erdő egyik részén dolgozott, a halála ügyében pedig nyomoznak a rendőrök. 

Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetése miatt folyik nyomozás közölték.

Fotó: Facebook

Összeomlott a család

Sándort mindenki szerette, aki csak ismerte. Mint mondták, a férfinek mindene volt a családja, rajongásig szerette kisfiait és feleségét.

Amikor meghallottam, mi történt, sírva fakadtam, mint egy gyerek. Képtelen vagyok elhinni. És szegény felesége, bele sem merek gondolni, hogy mit érezhet

mondta a lapunknak a férfi egyik ismerőse. 

Három kisfiuk van, hatalmas szeretetben és nagyon szépen, tisztességesen nevelték. Mindenki előtt példa lehetett a családjuk. Sándor is fantasztikus apa és ember volt. Sosem felejtem el a vidám mosolyát ingatta a fejét szomorúan. 

Mint mondta, úgy tudja, hogy a házaspár a tragédia előtt pár nappal ünnepelte a 11. házassági évfordulóját.

Összeszorul a szívem, amikor ez eszembe jut, olyan boldogok voltak

mondta. 

Mindig óvatosan dolgozott

Információink szerint Sándor nem most kezdte a favágást, gyakorlott dolgozó volt, és mindig óvatos.

Sosem dolgozott hanyagul, mindig a legnagyobb óvatossággal cselekedett. Remélem, hogy a rendőrök kinyomozzák, hogy ki a felelős azért, ami Sanyival történt szögezte le az ismerős. Szeretnék, ha a család legalább ennyi elégtételt kapna.

Marcsi sosem kapja vissza a férjét és az a három szegény kisfiú az apukáját, de annyi jár nekik, hogy megtudják, ki a felelős ezért a tragédiáért

mondta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711619111
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711619111
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711619111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska