Gigantikus lába van egy 14 éves fiúnak, de nem kap rá cipőt, mert nem gyártanak ilyen nagy méretet

nagy láb Eric Kilburn Jr. cipőméret cipő láb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egészen meglepő problémával szembesült egy michigani édesanya. A fia ugyanis az átlagosnál nagyobb lábbal jött a világra, és mára kinőtte az összes létező méretet.

Rebecca Kilburn fia még csak 14 éves, de már átlagon felüli méretekkel rendelkezik. Eric Kilburn Jr. jelenleg az amerikai rendszer szerinti 23-as méretű cipőt hordja, ám, hogy ez európai mértékkel mérve mekkora is lehet, azt nem tudni pontosan, ugyanis az amerikai 15 és félnél, az idehaza is használt skála pedig az 50-esnél véget ér – írja a 24.hu. Rebecca ezért keresi azt a cipőgyárat vagy cipész szakembert, aki hajlandó a fiának elkészíteni a kívánt méretű surranót.

A próbálkozásai egyelőre nem jártak sikerrel, ugyanis még a nagy cipőgyárak is visszautasították a megkeresését, mondván, ilyen nagy méretű cipőt alapesetben nem gyártanak, csak és kizárólag egyedi megrendelésre, profi sportolóknak.

Eric Jr. számára kiemelten fontos lenne, hogy valaki elkészítse a megfelelő cipőt, ugyanis enélkül szó szerint szenvedés számára a járás és a sportolás. Mivel jócskán kisebb, vagy mesterségesen megnyújtott lábbelikben jár, benőttek a körmei és egyszer kificamodott a bokája, mivel nem tud a megfelelő cipőben játszani az amerikaifoci-csapatában.

A fiú teljesen egészséges, és már kisbabaként is "hatalmas" volt. A szülész is megjegyezte, még sosem látott korábban babát ilyen nagy lábakkal – olvasható a Hometown Life cikkében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.