Szakítás

Már fél éve is állt a bál Tóth Andi és Marics Peti között

Buster

Létrehozva: 2023.04.01.

Bár sokakat meglepett, hogy az álompárként aposztrofált Tóth Andi és Marics Peti szakítottak, valójában már fél éve vihar tombolt a paradicsomban.

Ahol a zöldszemű szörny egyszer felüti a fejét, ott bizony nagyon nehezen oszlanak el a viharfelhők. Tóth Andi és Marics Peti kapcsolatában már nagyon hamar, fél évvel ezelőtt megjelent a féltékenység. Erről tanúskodik egy akkori Reddit bejegyzés, amit feltehetően egy követő fotózhatott ki Marics Peti Instagram sztorijából, és melyben a fiatal énekes kemény kirohanást intéz azokkal szemben, akik pletykákat terjesztettek róla és a rajongó lányokról. 

Már fél éve állt a bál Tóth Andi és Marics Peti között Fotó: Bors

"Fa@szopo reddites f@szságaitok miatt akkor nem csinálok innentől egy lánnyal se képet! Köszönjétek azoknak a "jóindulatú" embereknek, akik ebből már egyből keverik a sz@rt, hogy én megcsalom a barátnőmet. Pedig csak próbálok jófej lenni!" – olvasható a posztban, amit Marics Peti tett közzé fél évvel ezelőtt. Így beigazolódni látszanak azok a pletykák, melyek szerint a két fiatal híresség kapcsolatának a féltékenység vetett véget

Marics Peti kirohanása nem sok jót ígért... Fotó: Reddit

Marics Peti rajongói persze azonnal reagáltak is, és nem voltak éppen hálásak azoknak, akik miatt kedvencük erre a döntésre jutott. És persze azt is kikövetkeztették, hogy hatalmas balhék lehettek Andi és Peti között a pletykák miatt. 

Hát mondjuk ha nem foglalkoztok Peti magánéletével, akkor nincs ez, és nem vontok meg minket a képektől! Ugyanis Andi féltékeny, ami teljesen normális! De Peti nem csalja meg!

írta egy rajongó. 

Persze akadt olyan hozzászóló is, aki szerint Tóth Andi túlzásba viszi a hisztit. 

– Még szerencse, hogy Andrea szakmabeli és lojális. Biztos emiatt kellett Petinek megint egy adag nőt kitörölnie Instán. Innentől aztán feszüljön be mindenki, aki csak rá mer nézni? Hát ezen múlik a párkapcsolatuk? – tette fel a kérdést egy másik kommentelő. Ugyanakkor volt olyan hozzászóló is, aki szerint az énekesnő nincs jó hatással Marics Petire

– Ha alaptalan lenne a "jóindulatú" emberek vádaskodása, akkor nem foglalkozna velük ilyen szinten. 

A kapcsolatukban nem tudom mennyire lehet jelen a bizalom, ha ez szükséges...

Marics Petiből Tóth Peti lett, és teljesen átvette Andi alpári stílusát – vélekedett egy másik rajongó. 

Nos, a "történelem" végül a Reddit közösségét igazolta, hiszen alig pár hónap telt el Marics Peti kirohanása óta és a románcnak vége szakadt

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135298_auto_resized.jpg
origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713301215
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134372_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713301215
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez