RETRO RÁDIÓ

Kettes stádiumú daganattal diagnosztizálták a TV2 egykori sztárját





Az Exatlon egykori versenyzője valóban egy igazi harcos: legyőzte a rákot.



Megosztás
Szerző: Minion
Létrehozva: 2023.06.01.
Módosítva: 2023.06.01.
Timea Krizsa Exatlon daganat

Az Exatlon második évadának egykori versenyzője egy hónappal ezelőtt lesújtó hírt közölt az Instagram-oldalán: életmentő műtéten esett át. Mint azt Timi a Ripostnak elmondta, egy anyajegy miatt fordult bőrgyógyászhoz, s ahogy kiderült, azonnali beavatkozásra volt szükség. A combján éktelenkedő hatalmas vágás láttán mindenki abban bízott, hogy ezzel véget ér a kálváriája, ám még csak ezután jött a neheze. 


„Büszkén nézek a hegeimre!”

Az operáció után a daganatos betegségeknek megfelelő protokollt követték, melynek része a nyirokfestés. Az eljárás során kiderült, hogy további áttét képződött a környező mirigyekben, ezért újabb műtét várt rá.

Három nyirokmirigyet távolítottak el a lágyék részből, illetve megint metszettek ki a combomon meglévő sebből is, ahonnan az anyajegyet eltávolították, mert a protokoll szerint meg kellett győződni afelől, hogy a nyirokban nincsen áttét. Most úgy nézek ki, mint aki egy cápával harcolt, de ez abszolút nem bánt, sőt büszkén nézek a hegeimre, mert a szövettani eredmény néhány napja megjött és negatív lett!

– mesélte a Borsnak a személyi edző, aki pozitív életfelfogásának köszönheti a kedvező végkifejletet.

Mivel remek csapat vett körbe, a szoba ahol voltam, mindig jó kedvvel és nevetéssel teli volt, de azért legközelebb már csak kismamaként szeretnék kórházba menni!

 – mondta a jövőre vonatkozóan Timi, aki legalább egy hónapon át lábadozik, mielőtt visszamegy Svájcba, ahol személyi edzőként dolgozik. 


 





 





Ezeket olvastad már?
Jennifer Lopez szétalázta fél Hollywoodot, hatalmas a botrány

Jennifer Lopez szétalázta fél Hollywoodot, hatalmas a botrány

Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás