RETRO RÁDIÓ

Nyugdíjba ment Gergely Robi





65 éves lett Gergely Róbert, az énekes-színész számára fontos volt az évszám. Úgy döntött, nyugdíjazza magát, valójában azonban nem lassított a feszített élettempóján.



Megosztás
Szerző: mkb
Létrehozva: 2023.01.28.
gergely róbert születésnap

Múlt héten lett 65 éves Gergely Róbert. A kétszeres eMeRTon-díjas magyar színész, énekes ennek apropóján bejelentette: nyugdíjba megy! Ennek részleteiről a Retro Rádióban beszélt, Abaházi Csaba műsorában:

„Mondjuk így viccesen: ez a Gergely-naptár gyorsan szaladt előre, szinte észrevétlenül. Eljött az a korszak, amikor azt lehet mondani mosolyogva: egy másik időszámításban vagyunk, Robika – kezdett bele a színész a műsorban. – Pár napja betöltöttem a 65-öt, és büszkén jelenthetem, hogy nem változott semmi” – nevette el magát.

Bár a pandémia idején nem tudott annyit dolgozni, azóta újra belevetette magát a sűrűjébe: a színész-zenész nem lassult le, továbbra is sok fellépést vállal, dolgozik gőzerővel. Minderre úgy van ideje, hogy rendszeresen hajnali 5-kor kel!

Régebben úgy gondoltam, hogy 60 évig élni természetes dolog, minden egyes további év egy bónusz, egy ajándék” – jelenleg azonban nem érzi úgy, hogy megöregedett volna. Abaházi Csaba bókolva kortalannak is nevezte őt. „Valószínűleg jó géneket örököltem édesanyámtól” – utalt Robi Vajek Jutka híres televíziós szerkesztő-riporterre. A színész leszögezte, jól érzi magát a bőrében, ahogy fogalmaz:

Jó Gergely Robinak lenni ebben a korszakában is!

Az Abaházi Presszó című műsorban felvett teljes beszélgetést az alábbi linken hallgathatják meg:

 





 





Ezeket olvastad már?
„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás