Fertőzés

Brutális: hárman meghaltak egy szemcsepp miatt

Piréz

Létrehozva: 2023.03.24.

Még többeknek okozott visszafordíthatatlan vakságot.

Szennyezett szemcsepp okozott tragédiákat az Egyesült Államokban. Az EzriCare és Delsam Phama vény nélkül kapható gyógyszerét a múlt hónapban hívták vissza, miután 68 súlyos esettel hozták összefüggésbe: három ember meghalt, négy másik szemgolyóját műtéti úton kellett eltávolítani, további nyolcan pedig megvakultak a műkönnyek által okozott fertőzés következtében. 

Fotó: Pixabay

Az egyik érintett a floridai Clara Oliva volt, aki be akarja perelni a gyártókat az okozott egészségi problémákért.

Napok óta azt vette észre, hogy homályosan lát a bal szemével, majd felfedezett valami gennyes folyást a párnáján. Ekkor értette meg, hogy valami nagy baj van

– mondta el orvosa a CNN-nek. Dr. Ahmed Omar a vizsgálat során olyan hatalmas fekélyt fedezett fel a nő bal szaruhártyáján, amely majdnem az egész szemét érintette. Emiatt három hétre kórházba került, ahol az intravénás antibiotikumok mellett többszöri sebészeti beavatkozásra volt szükség. A szerencsétlenül járt páciens esetét érhártya leválás súlyosbította, ami végül teljes látásvesztéshez vezetett.

Több olyan esetről is beszámoltak, amelyek során a véráram, a légutak és a húgyutak is fertőződtek. Rövid távon az emberek szörnyű fájdalmat érezhetnek, gyengülhet a látás, és lyuk keletkezhet a szemben, amitől a fertőzés tovább terjedhet – figyelmeztetett a miami Bascom Palmer szemészeti intézet orvosa.

Hosszú távon még a fertőzés megszűnése után is fennáll annak a veszélye, hogy szaruhártya-transzplantációra vagy más műtétekre lesz szükség a hegesedés kezelésére, ami szintén jelentősen korlátozhatja a látást

– mutatott rá Dr. Marissa Shoji.

A vizsgálatok kimutatták, hogy az Indiában gyártott cseppek a pseudomonas aeruginosa nevű baktériumtörzzsel szennyeződtek, ami nagymértékben gyógyszerrezisztens, vagyis ha egyszer megkapta valaki, nem igazán van remény a gyógyulására. Efféle járványszerű megbetegedési hullámról mindenesetre még soha nem számoltak be az Egyesült Államokban – közölte az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült