Mount Everest

Szörnyű előzmények: borzalmas volt az alaptábor, ahonnan Suhajda Szilárd elindult

CHI

Létrehozva: 2023.05.29.

Sajnos az előzmények sem voltak ideálisak Suhajda Szilárd csúcshódítása kapcsán.

Suhajda Szilárd eltűnése óta kiderült, számos hegymászó nehézségekkel küzdött, sokan megbetegedtek az alaptáborban, ahonnan a magyar hegymászó is nekivágott az útnak. Volt aki felsőlégúti tünetek miatt el sem tudott indulni a csúcsra.

Fotó: Suhajda Szilárd facebook

Az expedíció kommunikációs vezetője, Pintér László arról számolt be, hogy a betegek  a közös étkezősátorban tartózkodtak, tüsszögtek, köhögtek, és a használt zsebkendőt kitették az asztalra. Pintér László az ATV Híradónak azt mondta, Suhajda Szilárd ezt szóvá is tette, mondván: ne betegítsék meg egymást. Mindez azt jelenti, hogy borzalmas állapotok uralkodtak az alaptáborban.

Szilárd végül megkezdte a csúcstámadást, nyomkövetője 8795 méter magasan, szerdán jelzett utoljára. Csütörtökön arról jött a hír, hogy borzalmas állapotban volt, látta őt egy másik csapat. Pénteken a keresésére indultak, de másnap bejelentették, nem találták őt meg.

"Az eltelt időt, időjárási és terepviszonyokat figyelembe véve semmilyen további esélye nincs annak, hogy a hegymászót életben találják, ezért a földi keresést befejezték" - írták a közleményben.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711652715
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711652715
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17066988_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711652715
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított