RETRO RÁDIÓ

Megrázó részletek derültek ki a tengelici lány haláláról – videó





A rendőrség elfogta azt a férfit, aki a brutális gyilkossággal gyanúsítható.



Megosztás
Szerző: P. E.
Létrehozva: 2023.06.01.
Módosítva: 2023.06.01.
gyilkosság Tengelicen család

20 kilométerre a gyilkosság helyszínétől fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint halálra szurkált egy fiatal lányt Tengelicen. Néhány órát tudott csupán menekülni, azután csaptak le rá. A rendőrök és a terrorelhárítás kommandósai indítottak ellene hajtóvadászatot.

A fiatal lányt még hajnalban szurkálták halálra. A férfit, akit a gyilkossággal gyanúsítanak, néhány órával később fogták el – mondta el a Teol újságírójának Komlósi Kiss Anett rendőrségi szóvivő, aki azt is hozzátette, hogy férfi ellen emberölés miatt indult eljárás. A kihallgatása ezekben a percekben is zajlik.

A Teol újságírója azt is megtudta, hogy a gyilkos és az áldozat rokonok, unokatestvérek.

Ahogy azt a lapnak az egyik szomszéd elmondta, hajnalban éktelen ordítozásra riadt fel, a hangok a szomszédból, a gyilkosság helyszínéről szűrődtek be hozzá. Azonnal sejtette, hogy nagy a baj, ezért hívta a családot, de mint kiderült, a fiatal lány akkor már halott volt.

Egy helyi férfi a Teolnak arról beszélt, hogy a család nagyon zártan élt. Ugyan az utcán rendszeresen találkoztak, látták őket, arról, hogy a házon belül mi zajlik, semmit sem tudtak. Az viszont szemmel látható volt, hogy a kislány, akit meggyilkoltak, mindig szomorú volt.

 





 





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás