Kivételes pillanat: Voksán Virág először mutatta meg szerelmét - Fotó

szerelmespár Voksán Virág Drágám, add az életed! édesapa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Voksán Virág már hét éve van együtt szerelmével, sőt, már két közös gyermekük is született, eddig azonban még sosem láthattuk őket együtt. 

Voksán Virág és szerelme a Drágám, add az életed! legújabb évadában szerepel először együtt nyilvánosan. Virág eddig nem mutatta meg párját, most pedig elmondta, miért tett kivételt.

"Nagyon sokszor kértek már föl minket közös fotózásra, egyetlen egy alkalommal tettünk kivételt. Sajnos rengeteg támadás ért engem, biztosan azért nem mutatom meg Lacit, mert nagyon öreg, csúnya, vagy olyan vád is ért, hogy nem is létezik. A párom soha nem akart szerepelni, hiszen neki civil foglalkozása van, és nem is szereti ezt a világot" – mondta Virág a Borsnak. Hozzátette, a műsor korábbi évadait mindig figyelemmel kísérték, így a TV2 felkérést most örömmel fogadták.

Voksán Virág Forrás: Instagram, Voksán Virág

"Beszélgettünk róla, tetszettek a feladatok, amiben mi is szívesen megmérettetnénk magunkat. Amikor idén megkeresett a csatorna, az volt az első gondolatom, egy szuper kikapcsolódás lehetne számunkra. Nem mondom, hogy azonnal igent mondott rá Laci, de kis noszogatás után sikerült rábeszélnem. Végül most az egyszer kivételt tettünk, és a kamerák előtt is mutatkozunk együtt. Egyhamar biztos nem lesz erre újabb példa" – jelentette ki Virág. Azt is elmondta, hogy számukra kifejezetten fontos a magánéletük, és úgy vélik, a sok médiaszereplés rossz hatással lehet egy kapcsolatra. Mivel több példát láttak arra, hogy olyan házasságok mentek tönkre, amelyek reflektorfényben élték a mindennapjaikat, ezt szerették volna elkerülni.

Voksán Virág először mutatta meg szerelmét, Lacit Forrás: TV2

"Szerettük volna a saját határainkat is felfedezni. Imádtuk a licitálós pillanatokat, mert mindig kisebb harcot vívtunk a játékostársainkkal, vicces jelenetek voltak. A párom nagyon komolyan vette a részvételünket, és engem is meglepett a kitartása. Én vele ellentétben sokkal lazább vagyok, de mint ahogy az életben is, itt is tökéletesen együtt tudtunk működni. Végre én is ki tudtam szakadni a monoton édesanya életből, hiszen minden áldott nap ugyanaz a mókuskerék pörög és ismétlődik. Amióta megszületettek a gyerekek, nem voltunk nyaralni, ezt az öt napot kifejezetten felüdülésként éltük meg" – mondta.

A kétgyermekes édesanya nyugodt szívvel tudott részt venni a játékban, hiszen három és fél éves kisfiát és kétéves kislányát biztonságban tudhatta, hála a nagyszülőknek. Elmondta, hogy felosztották a gyerekeket a nagyszülők között, mivel egyszerre igazán nehéz felügyelni a két rosszcsontot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.