Háború

Most jelentették be az oroszok: Azonnal fegyverszünetet hirdetnek

MTI

Létrehozva: 2022.05.24.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter orosz sajtójelentések szerint kedden kijelentette, hogy Moszkva szándékosan lassítja ukrajnai offenzíváját annak érdekében, hogy evakuálhassák a civileket a harcok sújtotta területekről.

"Fegyverszünetet hirdettünk, és humanitárius folyosókat létesítettünk annak érdekében, hogy az emberek kijuthassanak a körülzárt településekről" - mutatott rá Sojgu a RIA Novosztyi hírügynökség szerint. "Ez persze lassítja az offenzíva tempóját, de ez szándékos, mert el akarjuk kerülni az áldozatokat a polgári lakosság körében" - tette hozzá.

A volt szovjet tagállamok részvételével alakult nemzetközi katonai szövetség, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének védelmi miniszteri találkozóján Sojgu leszögezte: Moszkva a Kijevnek nyújtott jelentős nyugati támogatás és az Oroszországot sújtó szankciók ellenére addig folytatja "különleges katonai műveletét" Ukrajnában, "amíg el nem éri minden célját".

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a nap folyamán arra hívta fel a figyelmet: Oroszország nem rendelt határidőket az ukrajnai művelethez, amelyet éppen három hónappal ezelőtt indított.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132436_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128693_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A New York Times-nak arról panaszkodnak az ukrán katonai vezetők, hogy a kárpátaljaiak nem akarnak önként meghalni a háborúban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713256819
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában