Baleset

Tragédia a sztrádán: Három tűzoltót gázolt el egy magyar kamionos

Létrehozva: 2022.09.30.

Szolgálatteljesítés közben gázolt el három tűzoltót egy kamionsofőr. Egyikük nem élte túl balesetet. A fiatal sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, ezt követően következett be a tragédia.

Forrás: Pixabay

Halálos kimenetelű baleset okozásával gyanúsítanak egy magyar sofőrt, aki keddre virradóan ütött el három tűzoltót, egyikük halálát okozva ezzel. A baleset Krakkó közelében történt az A4-es autópályán, Lengyelországban. A tűzoltókat egy másik eset, egy jávorszarvas és egy személygépkocsi összeütközése miatt riasztották. Épp a sztráda mentősávjában avatkoztak be. Egy személyautó időben észrevette őket, le is fékezett. A kocsiba azonban belehajtott egy kamion, akinek magyar sofőrje elvesztette uralmát a jármű felett és elgázolta a tűzoltókat. Egyikük, egy 38 éves önkéntes tűzoltó életét vesztette. Felesége (és egyben munkatársa) súlyos, harmadik munkatársuk könnyű sérüléseket szerzett.

A sofőrt előzetes letartóztatásba vették, óvadék letétele után szabadlábon védekezhet – számolt be az esetről a lengyel sajtó alapján az ATV.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült