Baleset

Döbbenetes részletek debreceni balesetről: négy autós próbálta leemelni a sínről a részeg asszony autóját

Létrehozva: 2022.11.30.

A kocsiban ülő nő részegen hajtott rá a sínekre, ahonnan az utolsó pillanatig próbálták leemelni az arra járó, döbbent autósok. Végül a sofőr mellettük állva nézte végig, ahogyan autóját összezúzza a vonat.

Igencsak furcsa baleset történt a debreceni vasúti átjáróban vasárnap este: egy Suzuki sofőrje ugyanis a piros jelzés ellenére Sámsoni úton az átjáró melletti sínekre hajtott, ahol megfeneklett, végül pedig a Tiborszállásról Debrecen felé menő vonat egyenesen neki száguldott. Szerencsére személyi sérülés nem történt, ugyanis a sofőr még időben kiszállt a kocsiból. 

Fotó: Haon

A Haon egyik olvasója videóra is vette a horrorisztikus balesetet, emellett úgy tudni, hogy egy közeli autókereskedés kamerája is felvette a történteket. 

Többen azt állították, hogy a sofőr vélhetően még a fehér jelzésnél hajtott a sínekre: 

- Csak később mentem arra, a kocsi már akkor össze volt zúzva. Nagyon megijedtem, azt hittem, ültek benne, de később megtudtam, hogy a sofőr szerencsére időben elhagyta a kocsit. Úgy tudom, hogy egyébként nem a piroson, hanem még szabad jelzésen ment fel az átjáróba, csak megcsúszott, és a síneken ragadt

 - mesélte egy közelben élő autós. 

Úgy tudni, hogy a közelben álló, meglepett autósok közül többen is kipattantak az autójukból, és azonnal a síneken ragadt vezető segítségére siettek, és egyesült erővel próbálták a megakadt Suzukit leemelni a vonat útjából: 

- Az autós benézte a sínek utáni kereszteződést és véletlen a sínekre kanyarodott, ott pedig megfeneklett. De ez még percekkel a vonat érkezése előtt, fehér jelzésnél történt. Többen megálltunk, próbáltuk leemelni a kocsit a sínekről, de nem tudtuk. Aztán jött a vonat, mindenki félreállt és néztük, ahogy viszi a kocsit 

- kommentelte egy cikk alá az egyik segítő sofőr. Egy szemtanú elmondta, hogy közel 4-5 autó állt meg, azonban az autó olyannyira megfeneklett, hogy már esélyük sem volt arra, hogy elmozdítsák.

A rendőrség azonban kedden már közölte: az autót vezető 50 éves nő ittas volt a baleset pillanatában: 

- Személyi sérülés nem történt, viszont a légalkoholmérő ez esetben is jelzett a jármű vezetőjénél. A járőrök a debreceni lakost további mintavételre előállították - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.  

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090025_auto_resized.png
origo.hu

​Zalatnay Cini szerint Lagzi Lajcsi remegni fog, amikor kijön a börtönből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676414
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676414
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei