VIsszatérés

Visszatért az Operettbe, állva ünnepelték a nézők a Jókai utcai házomlásban megsérült balerinát

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.12.07.

Módosítva: 2022.12.07.

Vastapssal köszöntötte a közönség a Budapesti Operettszínházban a Jókai utcai házomlásban megsérült balerinát.

Színültig megtelt az Operettszínház nézőtere hétfő este. A fellépők és jegyet váltók is a Jókai utcai házomlásban megsérült gyönyörű balerinán, Tóth Nikoletten szerettek volna segíteni. Mint arról a Bors többször beszámolt, Niki és párja, Benjamin éppen a színházba tartottak, amikor egy építkezés során labilissá vált tetőrész a mélybe zuhant, és az éppen ott elhaladó lányra esett. Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, de az orvosok bravúrjának, és sokak szerint a teátrum főigazgatója által kezdeményezett imaláncnak köszönhetően a balerina állapota a súlyos koponyasérülés ellenére javulni kezdett. Azóta átszállították a rehabilitációs intézetbe, ahol a kedvese el is jegyezte. A leendő házasok barátai és kollégái régóta gondolkodtak azon, hogyan támogathatnák a lány felépülését. Tudták, hogy Niki gyógyulása még hosszú folyamat, és addig jelentős anyagi segítségre lehet szüksége. Így született meg az elhatározás, hogy összefogásra kérik az ország táncművészeit, és Mikulás előtt egy nappal jótékonysági estet rendeznek.

A júniusi házomlás során sérült meg a gyönyörű balerina. Fotó: Sandor Bankuti

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója az előadás elején rövid beszédben köszöntötte az egybegyűlteket. Többek között kitért arra, hogy a mindenki által szeretett balerina az igazi harcos, akinek több műtétje volt a baleset után, mielőtt megkezdődött volna a rehabilitációja. Ez után így szólt Nikiről:

És most itt van velünk!

Ezt hallva a közönség felállt, az igazgatói páholy felé fordult, és kitört a tapsvihar. Niki láthatóan meghatódott, majd átvette a direktortól egy virágcsokrot.

Egy neve elhallgatását kérő pályatárs megjegyezte, elképzelni sem tudja, mi játszódhat le Niki lelkében azt látva, hogy a hazai táncos társadalom elitje megmozdul érte, miközben neki is inkább a színpadon lenne a helye.

A gála ötletgazdája, Gallai Zsolt táncművész a Borsnak elmondta: a baleset után nyilvánvalóvá vált, hogy Nikinek a lelki támogatás mellett anyagi segítségre is szüksége lesz.

– Nem számítottunk rá, hogy az ország valamennyi pontjáról jelzik majd művészek és társulatok, hogy szívesen az ügy mellé állnak, de a rendezvény ötletének híre futótűzként terjedt a szakmán belül, ennek következtében olyan jelentkezők is akadtak, akiket már nem is tudtunk beilleszteni a programba – mesélte Zsolt, és megjegyezte, hogy indokolt lenne egy másik alkalommal is teret adni a segíteni szándékozó művészeknek.

– Nem vagyok benne biztos, hogy legközelebb is csak táncosok lépnének fel, hiszen az Operettszínház énekesei, akik Nikivel egy színpadon szerepelnek, szintén szerették volna kivenni részüket a Gálából, akárcsak a zenekar tagjai – szögezte le Gallai. Neki egyébként volt szerencséje Nikolettel együtt táncolnia a Spartacus című darabban.

Niki mindig életvidám, és hihetetlen a munkabírása. Képes a külvilágot kizárni a teremből, és mellette még a fiúk is biztonságban érzik magukat a színpadon, holott az ember azt gondolná, hogy a férfiak vigyáznak a nőkre

 – mosolygott a művész. Zsolt belegondolni sem mer abba, mit élhet át egy, a mozgás művészetéből élő ember, aki megtudja, hogy lebénult.

– A testünkkel kapcsolatban maximalisták vagyunk, ezért számunkra talán egy átlagembernél is nehezebb feldolgozni, hogy ha ideiglenesen is, korlátozottak a fizikai lehetőségeink – fejezte be az ötletgazda.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145718_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: kizuhant egy 3 éves gyerek egy emeletes ház ablakából Budapesten

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól