Válás

Tápai Szabina mindenről kitálalt: ezért válnak valójában Kucsera Gáborral

Létrehozva: 2023.02.02.

Módosítva: 2023.02.02.

10 év házasság után válik Tápai Szabina és Kucsera Gábor.

Egy hosszú, két és fél éves tortúra végére ért Tápai Szabina. A háromgyermekes édesanya jól van és szereti a jelenlegi életét. Magánéletéről azonban nem véletlenül nem beszélt az utóbbi egy évben. Mint kiderült, 10 év házasság után válik férjétől, Kucsera Gábortól.

Válik Tápai Szabina és Kucsera Gábor Fotó: Bors

“Korábban is tudtam volna mit mondani, de a döntés akkor még nem született meg bennem. Mostanra viszont igen. Gáborral mindketten megtettünk mindent a házasságunkért. Sokszor sikerült kimásznunk a gödörből, mert ugyanakkor és ugyanannyira akartuk, de most elkerültük egymást az időben. 

Nálam eljött a pont, hogy azt éreztem: tovább nem csukhatom be a szemem. Nem fogok szépíteni, volt megcsalás. Sokáig nagyon türelmes és elfogadó voltam, de egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem működik köztünk ez az egész. Nyolc hónapja külön élünk, és úgy érzem, így a jó mindenkinek

 – nyilatkozta Tápai Szabina a Story magazinnak. Elmondta, sokkal jobb a kapcsolatuk, mióta Gábor már nem lakik otthon.

“Két és fél éven át vártam, hogy valami történjen. Vártam a küzdést, a tetteket. Nem nagy dolgokat ám. Csak arra vágytam, hogy menjünk el sétálni, vagy igyunk meg egy kávét kettesben, de ez nem történt meg. Most pedig azt érzem, ehhez már késő, elkerültük egymást időben. Ez már nem az én utam. Mára máshogy nézek rá. Mi már apa és anya vagyunk, nem férj és feleség. De ettől én még nagyon szeretem őt, és mindig szeretni is fogom, csak más minőségben” – tette hozzá a korábbi sportoló.

A válókeresetet még nem adták be, de azt gondolja, semmi sem a papírtól függ.

Gyakorlatilag mi már elváltunk – érzelmileg

 – fogalmazott Tápai Szabina.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142202_auto_resized.jpg
origo.hu

Tordy Géza búcsúztatása a Farkasréti temetőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713476411
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142086_auto_resized.jpg
vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713476411
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713476411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713476411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók