Óraátállítás

Kiderült, kell-e még a hétvégén átállítani az órákat

K.B.

Létrehozva: 2023.03.23.

Fontos döntésre jutott az Európai Unió az óraátállítás kapcsán.

A nyári időszámítás mindig március utolsó vasárnapján kezdődik. Idén ez március 26-ára esik, tehát ekkor kell átállítani az óráinkat hajnal 2-ről előrefelé, hajnal 3-ra. Vagyis egy órával kevesebbet alhatunk, cserébe viszont egy órával tovább lesz világos.

Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

Az óraátállítás eltörlése valamennyi uniós országban kötelező, ennek időpontja, és főként a megfelelő időzónában történő megállapodás kérdése azonban még nagy vitákat kavar. Amit az is bizonyít, hogy a döntés már 2019-ben hivatalossá vált, de azóta is halasztják a bevezetését.

Az Európai Unió nemrég úgy döntött, hogy 2024-ben minden országnak választani kell egy végleges időszámítást. Ezután valószínűleg soha többet nem fogjuk állítgatni az óráinkat. Így az idei év lehet az utolsó, amikor még  szervezetünknek túl kell esnie, ezen a nem épp kellemes folyamaton.

A Magyar Alvás Szövetség a kormányzati döntések előtt javasolja a szakemberek és a közvélemény érveinek a meghallgatását is, azzal kapcsolatban melyik időzóna maradjon véglegesen. Megfontolandó lehet akár a jelenlegi időzóna, a GMT+1 váltás lehetősége, vagy más kronobiológiai javaslatok figyelembe vétele.

- Az alvatlanság kora - ahogy jellemezték a Magyar Alvás Szövetség nemzetközi konferenciáján, a Magyar Tudományos Akadémián néhány napja a szakemberek a Covid-világjárvány utáni időszakot - új életmód és egészség szemlélet váltást kíván - hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke, - nem hosszabbíthatjuk tovább következmények nélkül a nappalokat, az éjszakai alvásidő rovására.

(VIA)

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147564_auto_resized.jpg
origo.hu

Minden eddiginél rejtélyesebb építményt találtak Franciaországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713629411
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147511_auto_resized.png
metropol.hu

Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139242_auto_resized.jpg
ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147011_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tapintható a feszültség a sajtóban – Putyin megtudta, kinek a fegyvere végezte ki az emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713629411
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713629411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713629411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713629411
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói