Baleset

Kórházba kellett szállítani Majkát: rosszul kezdődött a nyaralás

N.V.N.

Létrehozva: 2023.03.25.

Nyaralás közben került szorult helyzetbe Majka. Érkezés után nem sokkal orvosi segítséget kellett kérnie, miután egy szerencsétlen pillanatban az egész fogsora leesett.

Képtelenség egy hosszabb utazás előtt mindenre felkészülni. Majkának egyik nyaralása alkalmával váratlan nehézséggel kellett szembenéznie. Nem sokkal megérkezése után történt meg a baj, ugyanis egy rossz harapásnak köszönhetően fogsora megsérült. A rapper, Pápai Jocival és családjaikkal együtt ment vakációzni.

Józsikával voltunk Cipruson, nagyon jó emlékeink vannak. Már az első nap, amikor oda értünk, kórházba kellett menni Józsival – idézi a Ripost Majkát, akit műsorvezetőtársa emlékeztetett arra, hogy a problémák barátjával kezdődtek, amikor „leesett a fél feje". 

– Ahogy beértünk Ciprusra, azzal kezdődött, hogy rossz helyre vettem a jegyeket mind a két családnak. A sziget egyik végén szálltunk le, a másik végén volt a szállás, mert két reptér van. Át kellett autózni. 

Béreltünk egy kocsit, az első gyorsétteremben, ahol megálltunk – mert a gyerekek kiabáltak – kitört a fogam. Az egész! És egy hétre mentünk, de nem volt fogam 

– mutatott a szájára.

Joci a nevetéstől alig bírta elmesélni, mi volt Majkának az első reakciója, miután szembesült a problémájával.

Józsi, az egész fogsorom leesett. Petike! A tizedik percben? – idézte fel a rapper szavait az énekes.

majka,pápai joci
Majka és Joci először vezetnek közösen műsort. Fotó: Szabolcs László

Egy verekedésben öt fogát veszítette el

Végül minden jól sült el, de egy ilyen helyzet mindenkinek kellemetlen lehet. Majkának különösen, hiszen tinédzserként egy utcai nézeteltérésben több fogát veszítette el. Önéletrajzi könyvében mesélte el, még Ózdon keveredett bajba, amikor egy banda cigit kért tőle, azonban ő nemet mondott.

Csatakra vertek, kirúgták 4 fogamat. Igazából 5 fogam bánta, de az ötödik csak meglazult, és később, amikor speeden éltem, akkor esett ki. Ömlött a számból a vér, mocskos, latyakos havat ettem, hogy csillapítsam a fájdalmat. 

Nagyon fura, de az arcomon kívülről nem látszott semmi: nem tört el az orrom, nem volt monoklim. A kezemmel ösztönösen azt védtem, amikor rugdostak. Még a bordáim sem törtek el – olvasható a könyvben.

majka,pápai joci
Majka retteg a fogorvosoktól. Fotó: Szabolcs László

Az egész fogsorát cserélni kellett

Később az egész fogsorát cserélni kellett, ami egy olyan ember számára, aki retteg a fogorvosoktól, óriási kihívás.

Tizennyolc éve csinálták meg és most újra kell rakatni az egészet. Rettenetesen félek 

vallotta be a műsorvezető egy korábbi TV2 riportban.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713463813
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713463813
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713463813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713463813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók