RETRO RÁDIÓ

Rémálom az újbudai üzletben: a kasszánál halt meg a vásárló - Videó!





A mentők sem tudták újraéleszteni.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2023.03.29.
gazdagrét halál üzlet

Károly éppen egy gazdagréti üzletközpontban vásárolt, amikor a pénztárnál egyszercsak összecsuklott. Az esetnek rengeteg szemtanúja volt. 

A férfi sorban állt, amikor egyik pillanatról a másikra összeesett - Fotó: Bors

Az emberek sorban álltak, amikor a férfi valószínűleg rosszul lett, és óriási puffanással összeesett

 – elevenítette fel a szörnyű perceket az egyik közeli üzlet dolgozója, aki onnan rálátott a szomszédos kasszasorra. Elmondása szerint a vásárlók és a dolgozók is rögtön összeszaladtak, és próbáltak segíteni az ötven év körüli férfin, valaki pedig azonnal mentőt hívott.

Ők mindent megtettek, amit csak lehetett, megpróbálták újraéleszteni, de sajnos már késő volt. Azt mondták, tüdőembóliát kapott 

– mondta el a Borsnak az asszony. 

Ebben a gazdagréti üzletközpontban történt a tragédia Fotó: Bors

Az üzlet a tragikus események miatt a szemtanúk szerint három órán keresztül zárva volt. Akik már ekkor bent voltak, azok még befejezhették a vásárlást, de ezután nem engedtek be senkit.  

Egy másik vevő éppen akkor szállt le a buszról, mikor a döbbent emberek egyesével hagyták el az üzletet. A látottak alapján sejtette, hogy odabent valami szörnyűség történt. 

Láttam, ahogyan megérkeznek a rendőrök és a fekete temetkezési kocsi is, ahogyan azt is, hogy egyenként engedik ki a vásárlókat, az üzletet pedig lezárták 

– idézte fel a borzalmas pillanatokat a nő.

 





 





Ezeket olvastad már?
Így alakul az üzletek nyitvatartása és a közlekedés húsvétkor - mutatnunk néhány programötletet is a hosszú hétvégére!

Így alakul az üzletek nyitvatartása és a közlekedés húsvétkor - mutatnunk néhány programötletet is a hosszú hétvégére!

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás