Hihetetlen

„Nem ér véget minden” - Fontos üzenettel tért vissza a halálból egy nő

K.C.

Létrehozva: 2023.05.28.

Egyszerű beavatkozásnak indult, amibe belehalt egy nő, az orvosok azonban negyven másodperc múlva visszahozták. Hihetetlen dolgokat látott.

Egy nő azt állítja, hogy visszatért a halálból és egy fontos üzenetet is hozott magával. Courtney Santiago saját bevallása szerint jár a „túlvilágon”, miután 40 másodpercig meghalt. Az a röpke idő egy életnek tűnt a számára.

halál, haldokló, haldoklás, kórház, halálos ágy, Shutterstock 728924656
Képünk illusztráció / Fotó: sfam_photo / Shutterstock

Tavaly júliusban, amikor MRI-mellvizsgálatra ment, az orvosok infúziót helyeztek be neki. Ekkor Santiago teste sokkot kapott, a vérnyomása leesett, a szívverése drasztikusan lelassul és eszméletét vesztette.

- Nem éreztem az idő múlását, csak a teljes nyugalmat – kezdte TikTok vidójában Santiago asszony, majd hozzátette: - Nem aggódtam amiatt, hogy hátrahagyom a testemet, az életemet, a fiamat, a családomat és a barátaimat - egyiket sem éreztem fontosnak.

Miután belépett abba az általa "álomállapotnak" nevezett létbe, egy tengerparton találta magát egy férfi előtt, akivel soha nem találkozott, de úgy érezte, mintha mindig is ismerte volna. Az alak azt mondta neki, hogy minden rendben van, de még nem jött el az ideje. Miután ezt hallotta a környezete hirtelen változni kezdett. A hegyekben találta magát, majd a gyermekkori otthona hátsókertjében, ezután számos helyet meglátogatott, amikhez kötődött.

Miután felébredt, Santiago asszony azt állította, hogy képtelen volt beszélni, és a testét teljesen merevnek érezte. Az orvosok később megállapították, hogy vasovagális szinkópéja volt, egy olyan állapot, amelyben a betegek szervezete túlreagál.

- 100 százalékig biztos vagyok benne, hogy amit láttam, az a köztes állapot volt, és sokkal több volt, mint egy ájulásos epizód. Amikor meghalunk, nem ér véget minden és máshová kerülünk, ahol boldogok vagyunk – mesélte a nő a Mirrornak.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086208_auto_resized.png
origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629311
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629311
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány