HARCOS

Megrendítő vallomást tett a kettes stádiumú rákkal küzdő TV2-sztár

DrCell

Létrehozva: 2023.06.01.

Nehéz hónapok vannak Krizsa Timi mögött. Többször is műteni kellett.

Krizsa Timi az Exalton után néhány hónappal úgy döntött, hogy külföldön próbál szerencsét. Svájcba költözött, ahol személyi edzőként segítette az embereket, 8 hónap után pedig úgy döntött, hazajön, hogy meglátogassa a családját. Ha már itt volt, egyúttal elment egy bőrgyógyászhoz, tette mindezt azért, mert mindig baljós érzése támadt a combján keletkezett anyajegy láttán. A félelme sajnos nem volt alaptalan.

Az orvos ijedt fejjel azonnal elküldött, hogy műtsék ki másnap este. Voltam ultrahangos vizsgálaton, aztán megyek az onkológiára, úgy néz ki, be kell feküdnöm a kórházba, mert nyirokfestés is vár rám

 - mondta egy hónappal ezelőtt a Ripostnak, és hozzátette, bár kemény küzdelem elé néz, mindvégig pozitívan tekint a jövőbe, és azzal a tudattal éli a mindennapokat, hogy minden rendben lesz.

 

"Büszkén nézek a hegeimre"

Az első műtétet követően két alkalommal is be kellett feküdnie a kórházba. Az operáció utáni napokban rossz hírt kapott, kiderült, hogy a daganat áttétet képzett néhány környező nyirokcsomóban, ezért ezeket is haladéktalanul ki kellett operálni.

Három nyirokmirigyet távolítottak el a lágyrészből, illetve megint metszettek ki a combomon meglévő sebből is, ahonnan az anyajegyet eltávolították, mert a protokoll szerint meg kellett győződni afelől, hogy a nyirokban nincsen áttét. Most úgy nézek ki, mint aki egy cápával harcolt, de ez abszolút nem bánt, sőt büszkén nézek a hegeimre, mert a szövettani eredmény néhány napja megjött, és negatív lett!

újságolta boldogan, és azzal folytatta, kissé furcsa az a lelkiállapot, amiben éppen van.

− Harcos üzemmódban voltam, több mint két hónapon keresztül, most a megkönnyebbülés áraszt el, viszont sokszor elérzékenyülök, mert eszembe jut, mennyire szerencsés vagyok és mérhetetlenül büszke magamra, amiért ezt így végigcsináltam. Ezt a hitnek köszönhetem, végtelenül hálás vagyok a jó Istennek, hogy erőt adott ehhez kezdte a Borsnak Timi, aki hosszú éveken át úgy élte az életét, hogy ezer fokon égett.

− Most pihennem kell és erősödni. Jelenleg még úgy sétálok, mint aki fékolajat ivott, időre van szükség, hogy a nyirokrendszer újra működjön. Egy hónap biztos kell, mire teljes mellbedobással tudok edzéseket tartani. Most próbálom a mindennapjaimban is hasznosítani azt a mentális erőt, amit kaptam, és minden reggel hálával ébredni. Persze volt olyan nap, amikor megzuhantam, de nem engedhettem meg magamnak, hogy benneragadjak abban az állapotban magyarázta. 

"Már csak kismamaként szeretnék kórházba menni!"

Az Exatlon egykori játékosa a következő egy hónapban a felépülésre koncentrál, közben pedig átértékeli az eddigi életét. Megvizsgálja, van-e valami, amit a jövőben másképpen csinálna.

− Lecsendesedek, átértékelem az új életemet és azt, hogy milyen célokat szeretnék megvalósítani. Nem akarok nagy dolgokat mondani, mert most voltam egy hatalmas csatában. Szeretnék társalgási szinten németül beszélni, mert van egy álmom, hogy később iskolában tanítsak és gyerekekkel foglalkozzak árulta el, és mint kiderült az elmúlt hetek alatt az egyik legnagyobb félelmét is legyőzte, ugyanis korábban félt a kórházi léttől.

Mivel remek csapat vett körbe, a szoba ahol voltam, mindig jó kedvvel és nevetéssel teli volt, de azért legközelebb már csak kismamaként szeretnék kórházba menni

mondta nevetve Timi, aki bízik abban, hogy az élete hamarosan visszatér a régi kerékvágásba, elkezdi megvalósítani az álmait és talán a szerelem is rátalál.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088810_auto_resized.png
origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711711514
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711711514
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711711514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel