Dráma

Szülés után rohantak a műtőbe a magyar zenész feleségével

Létrehozva: 2022.06.27.

Belső vérzése volt a szülés után Varga Győző feleségének, Böbének.

Kendőzetlen őszinteséggel mesélt a szülés utáni nehézségekről az Irigy Hónaljmirigy tagjának, Varga Győzőnek a felesége. Böbe a Sztármamik adásában mondta el, hogy életmentő műtétet hajtottak rajta végre, miután világra hozta fiukat, Bencét.

Végig az volt a fejemben, hogy csak a gyerek egészséges legyen. Meg sem fordult a fejemben, hogy velem is történhet valami. Még ott sem, szülés után, csak bevittek a szobába, és éreztem, hogy itt valami nem stimmel – mesélte.

Győző ekkor már hazament a kórházból, de az volt Böbe szerencséje, hogy benyitott hozzá a szülésznő, hogy jól van-e.

Mondtam, hogy nagyon nem, és látta is, hogy valami nem stimmel, mert teljesen fehér voltam. Nem tudtam megmozdulni, annyira fájt. Az orvosom is már elindult haza, őt is visszarendelték. Akkor én már nagyon rosszul voltam, nagyon határozottan elkiabálta magát, hogy azonnal műtő! És akkor rohantak velem a műtőbe. Belső vérzésem volt, és egy hatalmas hematóma ott a szövetek között kialakult és meg kellett műteni – mesélte.

Komolyabb következményekkel is járhatott volna, ha nem ilyen gyorsan reagálnak.

Köszönhetem nekik, hogy most itt vagyok és beszélgetünk – mondta Böbe.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713451819
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713451819
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713451819
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713451819
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók