RETRO RÁDIÓ

Hamarabb lesz Mészöly Kálmán temetése, ez az új időpont!





A közelmúltban, 81 éves korában elhunyt legendás labdarúgót, Mészöly Kálmánt mégsem december 13-án helyezik végső nyugalomra, hanem egy korábbi időpontban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.11.28.
Változás

A családtól kapott információ szerint a közjogi méltóságokkal egyeztetve végül december 12-én, 14.30-kor lesz Mészöly Kálmán temetése a Farkasréti temetőben, bár eredetileg december 13-án helyezték volna végső nyugalomra - tudta meg a Sportal.

Mészöly Kálmánt a Vasas és a Magyar Labdarúgó Szövetség is saját halottjának tekinti.

Mészöly Kálmán november 21-én 81 éves korában hosszú betegség után hunyt el. A Szőke Szikla játékosként 61-szer ölthette magára a címeres mezt, szövetségi kapitányként pedig 1982-ben kivezette a válogatottat a világbajnokságra.

Mészöly Kálmán – aki teljes játékospályafutása során, 1959 és 1972 között a Vasasban futballozott – az 1964-es Európa-bajnokságon bronzérmes lett a magyar együttessel, tagja volt az 1962-es és 1966-os világbajnokságon negyeddöntős válogatottnak, klubcsapatával négy bajnoki cím mellett (1961, 1962, 1965, 1966), három Közép-Európai Kupát (1962, 1965, 1970) nyert, 1962-ben pedig idehaza az év labdarúgójává választották. Szövetségi kapitányként 1982-ben kivezette a válogatottat a spanyolországi világbajnokságra.

Játékosként 61-szer lépett pályára a magyar válogatottban, melyet edzőként 1980-1983, 1990-1991, illetve 1994-1995 között összesen 61 mérkőzésen irányított.





Ezeket olvastad már?
Dibusz vagy Gulácsi? „Az úgy nem megy, hogy utálom a másikat"

Dibusz vagy Gulácsi? „Az úgy nem megy, hogy utálom a másikat"

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

Se bugyi, se más: teljesen meztelenül hempereg a kanapén az érzéki álomnő

Se bugyi, se más: teljesen meztelenül hempereg a kanapén az érzéki álomnő

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás