UFO

Láttam élő földönkívülieket! – állítja a volt ügynök

Létrehozva: 2022.11.29.

A volt ügynök arról beszélt: nem csak járt a híres 51-es körzetben, de látott is ott olyan dolgokat, amiknek a létezéséről a legtöbben nem is tudhatnak. Többek közt egy élő földönkívülit is megpillanthatott.

Noha a valódi nevét soha nem fedte fel, arról örömmel beszélt a volt CIA-ügynök, miket látott az 51-es körzet néven futó nevadai katonai bázison. Nem sokat teketóriázott, kerek-perec kimondta: nem csak "repülő csészealjakat" mutattak neki, de egy életben lévő idegent is.

Kewper ügynök, YouTube, The Anonymous Interview
A volt CIA-ügynök az arcát igen, a nevét nem vállalta  Fotó: YouTube

A férfi, aki a saját elmondása szerint 1957 és 1960 között dolgozott a Központi Hírszerző Ügynökségnek bizonyítékelemzőként, először 1998-ban adott interjút egy újságírónőnek. Akkor 11 órányi beszélgetést rögzített Linda Moulton Howe a Kewper ügynökként bemutatkozó férfival, akit ezt követően állítólag a CIA figyelmeztetett: többet senkinek sem beszélhet. Az idős férfi jó pár évvel később, 2013-ban, 77 évesen mégis megtette. Úgy érezte ugyanis, hogy az élete hamarosan véget ér, és még előtte meg akarta osztani titkait valakivel. Ez a valaki végül Richard Dolan UFO-kutató lett, a beszélgetésből pedig Jeremy Corbell készített dokumentumfilmet The Anonymous Interview címen.

Látta egy földönkívüli boncolását is

Ezen beszélgetés során számolt be arról az ügynök: egyszer elvitték az 51-es körzet S-4-es létesítményébe, ahol több olyan dolgot is láthatott, aminek a létezéséről sem tudhatnak a legtöbben. Először egy idegen gép roncsát mutatták meg neki, amit úgy írt le, mintha rendkívül vastag alufóliából lett volna, ami legfeljebb úgy 70-140 kilogammot nyomhatott. Ezt követően megmutattak nekik egy filmet egy földönkívüli boncolásáról, majd pedig egy ezredes közölte: akkor most ki is hallgathatnak egyet.

– Hogy nézett ki ez a szürke idegen? A bőrtónust, valamint a fejformáját és -méretét tekintve egyáltalán nem volt emberi. A koponyája picit nagyobb volt, az orra nagyon-nagyon picike volt, fülek helyett pedig csak egy lyuk volt a fej oldalán – magyarázta.

(Via)

https://cdn.borsonline.hu/2022/08/DiUOvN6L9kObKsqpZZHOCXh8-kGER3zqZd3cDlkQ6FI/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZjODJmMTU3NmI5ODQ4M2VhMmFkZGIzY2JiYWJmNWRk.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Masszív UFO-vadászatba kezd a NASA

Létrehozzák a valódi X-aktákat.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: áll az egész autópálya Budapest felé, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól