Árulás

Puccskísérlet okozhatta a Norbi-boltok tömeges bezárását?

Zs.

Létrehozva: 2023.01.28.

Érdekes összefüggésekre lett figyelmes a Bors egyik olvasója: a bezárt boltok helyén szinte napokkal később megnyitott egy új, az Update termékek összetevőivel igencsak hasonló árukészlettel rendelkező üzlet. A véletlen műve lenne?

Az üzlettulajdonosok körében pánikhangulat alakult ki tavaly decemberben, amikor logisztikai problémákra hivatkozva sorra zártak be a a Norbi Update Zrt. franchise-partnereinek üzletei. Lehúzta a rácsot a gödöllői, a hódmezővásárhelyi, Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky úti, a Westendben és a MOM Parkban lévő üzlet is. 

20210322 Budapest
Schobert Norbert Schobert Norbi
Schobert Norbi ismét találkozott az ország legsúlyosabb tinijével. A kitartás meghozta a gyümölcsét, a fiú újabb kilókat fogyott Norbinak köszönhetően, 232 kilót nyomott a mérlegeléskor.

Fotó: Móricz István
A képen szereplő személyek a Bors című napilapban való megjelenéshez járultak hozzá.
Bors
Decemberben úgy tűnt, Norbi bajban van Fotó: Móricz István

A baj egyik napról a másikra robbant ki, a boltokat üzemeltetők attól féltek, hogy elúszik az összes befektetett pénzük és menthetetlenül tönkremennek, ha nem történik nagyon gyorsan valami. 

A kedélyeket akkor Schobert Norbi igyekezett lehűteni, az első nyilatkozataiban arról beszélt, hogy kézben tartják az ügyet, neki sem érdeke, hogy végleg bezárjanak a boltok. 

„Csak logisztikai átállás van! Semmi más nincs a cég életében. Jövő héten el fogok mindent mondani. Itt egy logisztikai átállás van, semmi gond nincsen. Nem csak Update, nagyon sok bolt bezárt Magyarországon, sajnos” 

Norbi bolt
Egyik napról a másikra zártak be a boltok Fotó: Olvasó 

A történtek kapcsán az ijedséget az is fokozta, hogy az üzletekkel egyetemben a termék webshopja is leállt, ami mindenképpen arra engedett következtetni, hogy komoly probléma lehet Norbi cége körül. 

A helyzet 2023. január második felére megoldódni látszik. Schobert Norbi az év elején azt közölte, hogy a részvénytársaság operatív működésébe szakmai és pénzügyi partnert von be, illetve január 25-én örömmel nyilatkozta a Borsnak, hogy megnyit a Soroksári Auchan áruházban található boltjuk, a Budapest Árkád-béli, illetve a MOM Parkban lévő Update üzlet is. 

Ezzel talán el is felejthetnénk az ügyet, ha nem lenne egy furcsa szál benne…. 

Budapesten a Baycsy-Zsilinszky úton áll(t) Norbiék egyik legnagyobb boltja, ha úgy tetszik a bemutató üzletük, ahol minden létező árúból lehetett vásárolni, illetve ahol rendszeresek voltak a sajtóesemények is. Nos, ez a bolt a decemberi bezárás után pár nappal furcsa változáson ment át. Egyik napról a másikra valaki lekaparta az öles „Norbi Update” betűket, és helyette egy új cégnevet ragasztott fel. Az üzletet pedig ugyanolyan egészséges és cukormentes áruval töltötte fel, mint amilyen Norbi termékei voltak. Vagyis ugyanaz, csak más néven. 

Norbi bolt
Ha tüzetesen megnézik a képet, a bolt régi cégérének matricája még felsejlik az új név feletti részen Fotó: Bors olvasó 
Norbi bolt
Norbi régi üzlethelysége újra kiadó Fotó: Bors olvasó 

Vajon ki lehetett az, aki ilyen gyorsan - szakszóval élve - rá tudott nyitni az Update boltra? Csakis az, aki a piaci szereplőknél sokkal előbb értesülhetett a bezárásról, vagyis egy belső ember, aki közvetlenül Norbinak dogozhatott. Ha így történt, akkor ez puccs volt. Vagyis Norbi egyik saját embere próbálta meg lenyúlni a vállalkozását. 

Ezt a teóriát erősíti, hogy nem csak a legnagyobb boltot, de még három másikat is megkaparintott az illető percek alatt. Az övé lett többek között a Dunakeszin található üzlet is. 

Schobert Norbi
A két Norbert egy színpadon Fotó: Facebook 

Az ügy részletei valószínűleg sosem kerülnek nyilvánosságra, az azonban már most világos, hogy az illető nem egy üzleti zseni. Dunakeszi boltja egy hét alatt zárt be, a Bajcsy-Zsilinszkyn álló üzlet pedig három hét alatt jutott a csőd szélére… A cikkünk születésének idejében például egy hatalmas „kiadó” tábla díszeleg a kirakatban.

Kerestük az ügyben Schobert Norbit, aki rövid gondolkodás után úgy döntött, nem nyilatkozik a témában. 

– Nem kommentálom – zárta rövidre a megszólalását, ami ebben a formában viszont nem tartalmaz cáfolatot.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713551111
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713551111
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713551111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713551111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt