Rejtély

Fél óráig volt halott, vérfagyasztó üzenetet hozott vissza a túlvilágról

Létrehozva: 2023.02.05.

27 percig küzdöttek az édesanya életéért. Amikor visszahozták, az első dolga az volt, hogy papírt és tollat kérjen.

Azt állítja egy édesanya: nem csak járt a túlvilágon, de szemtől szembe látta Jézust is. Az amerikai Tina Hines 2018 februárjában kapott szívrohamot. Noha férje, Brian mindent megtett, hogy életben tartsa, a nő ekkor már a hall kapujában állt. Végül kiértek a mentők. 27 percen keresztül küzdöttek az életéért, ez idő alatt hatszor élesztették újra. Végül – immár a kórházban – sikerült stabilizálni az állapotát. Az első dolga az volt, amikor magához tért, hogy papírt és tollat kérjen.

Tina remegő kézzel pár betűt vetett papírra: I-T-S-R-E-A-L, azaz "létezik". Szerettei nm tudták mire vélni a zavaros üzenetet. Eleinte azt hitték, arra akar a nő rákérdezni, tényleg kórházban van-e, vagy pedig képzelődik, de arra is tippeltek, hogy azt akarja mondani, hogy a fájdalma valós. Tina – aki ekkor még lélegeztetőgépen volt – azonban csak rázta a fejét. Ekkor lányuk megkérdezte: a mennyország? Tina bólintott.

Meg akartam osztani mindenkivel, hogy láttam Jézust, és hihetetlen ékét éreztem, ahogy ott állt széttárt karokkal. És közvetlenül mögötte egy hihetetlen fény volt, a legélénkebb és leggyönyörűbb sárga, amit valaha is láttam – mesélte később Tina, aki felépülése óta is igyekszik mindenkivel megosztani tapasztalását, miszerint a túlvilág, a mennyország létezik.

(Via)

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/PUzcNHyL9ghfHl2ymnJ4zJXZL30ftDq3GFqIjm3_chg/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4NzBmYmJhOWMyYTQ1MmY4ZTI5MzJiMDgyY2E5N2Ux.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Percekig halott volt a családanya, sokkoló részletességgel mesélte el, mit látott

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664113
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664113
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei