Botrány

Kitálalt a McDonald's dolgozója, óriási a felháborodás

B.

Létrehozva: 2023.03.26.

A gyorsétterem egyik dolgozója nyilvánosságra hozott egy felvételt.

Bár azt feltételezné az ember, hogy egy olyan népszerű gyorsétteremláncnál, mint a McDonald's, hegyekben állnak az ételek, egy alkalmazott most kitálalt az igazságról. Az egyik angliai étterem dolgozója, Abbie Selby a TikTokon osztott meg egy videót, amelyben egy közte és egy vevő között elhangzott beszélgetéssel szemléltette a gyorsétteremben folyó munkavégzés valódiságát.

A gyorsétterem egyik dolgozója nyilvánosságra hozott egy felvételt (Képünk illusztráció) Fotó: Pexels

Szia, most jöttem át a McDrive-on, és az egész reggelim hideg

- mondta a vevő az eladónak, aki a reklamáció időpontja miatt gyanakodni kezdett.

Rendben, fél 12 van, a reggeli pedig 11-kor véget ért. Nem sokat tehetek

- válaszolta Abbi.

Csak azt akarom, hogy az ételemet újrakészítsék, nem tudom, mi olyan nehéz ebben

- panaszkodott tovább a vevő.

Már mindent átállítottunk a reggeliről a főmenüre. Nem maradt semmi a reggeliből

- magyarázta a gyorsétterem dolgozója.

Viccelsz velem? Itt van a hideg étel, és még csak nem is kínálsz helyette semmit. Most a gyerekeim éhezni fognak miattad. Miattad a gyerekeim nem fognak reggelizni

- vágta Abbi fejéhez a szülő.

Az eladó viszont tisztázta a dolgot, elmondása szerint ő egy Happy Meal Menüt igenis felajánlott a felháborodott vevőnek. A kommentelők többsége egyébként az eladó oldalára állt.

Semmi sem rosszabb, mint amikor előhúzzák, hogy "a gyerekeim éhezni fognak"

- idézi a Mirror az egyik hozzászólást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132052_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes dolgot találtak egy moszkvai irodában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713245110
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713245110
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17115910_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Bükk-hegységben található Magyarország legújabb gyógyfürdője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129397_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132891_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szoboszlaiék éppen most bukhatnak el mindent, Klopp mégis táncolni készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe