Sok csapadékkal tér vissza a meleg: ezeken a területeken számíthatunk esőre

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
tavasz időjárás előrejelzés
A napokban visszatér a meleg, tavaszias időjárás, azonban az esernyőkre biztosan szükségünk lesz az elkövetkezendő napokban. 

Csütörtök

Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de keleten lesznek derűsebb tájak is. Eleinte elszórtan, délutántól egyre többfelé várható eső, zápor. A délnyugati szél egyre inkább megélénkül. Reggel még előfordulhat gyenge fagy, délutánra 15-17 fok köré melegszik a levegő.

Péntek

A hajnali esők után délelőtt csapadékszünet várható, a nap is előbukkan. Délután aztán újabb felhősödés várható, nyugat felől egyre több helyen esővel, záporral. Főleg keleten zivatar is lehet. 15-20 fokos tavaszi meleg valószínű. A délnyugati, nyugati szél megerősödhet.

Sok csapadékkal tér vissza a meleg: ezeken a területeken számíthatunk esőre Fotó: Csudai Sándor - Origo

Szombat

Az erősen felhős égből délelőtt még többfelé, délután már csak szórványosan valószínű eső, zápor. A Dunántúlon lehetnek gyakrabban napos időszakok. 12-17 fok közötti értékeket mérhetünk. Az ÉNy-i szél egyre jobban megerősödik.

Vasárnap

Napközben kevesebb helyen fordul elő csapadék, és a nap is előbukkan. Délutántól aztán újabb esőfelhők érkezhetnek. 13-14 fok körül alakul a maximum - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.