RETRO RÁDIÓ

Szomorú hírt kaptunk: meghalt Pásztor Erzsébet





Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Guricsné Pásztor Erzsébet, az 1965-ben világbajnok magyar női kézilabda-válogatott csapatkapitánya, kilencszeres magyar bajnok kapus.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.19.
gyász

A Bp. Spartacus játékosaként 33 alkalommal védte a nemzeti együttes kapuját 1960 és 1966 között. 1962-ben világbajnoki ötödik helyezett, három évvel később pedig az NSZK-ban vb-aranyérmes magyar csapat tagja, egyben kapitánya volt – tudatta az MTI.

Az ő szerencsés választása nyomán jutott ki a magyar együttes az 1965-ös vb-re, az NDK elleni selejtező összesített 12-12-es döntetlenjét követően sorsolással Magyarország szerezte meg a vb-kvalifikációt – emlékeztet rá a hazai szövetség.

A Bp. Spartacus csapatával 1965-ben BEK-döntőt, 1964-ben és 1966-ban BEK-elődöntőt játszott, a fővárosi klubbal 1960 és 1965 között, valamint 1967-ben, a Vasassal 1972-ben és 1973-ban magyar bajnok lett. 1963-ban és 1968-ban Magyar Kupa-győztes volt

Guricsné Pásztor Erzsébetet a Magyar Kézilabda Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.





Ezeket olvastad már?
Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás