IGAZSÁG

Most érkezett: Babicsek Bernát édesanyja perre megy fia halála miatt

Létrehozva: 2022.05.24.

Az idei esztendő a csupán 41 éves Babicsek Bernát hirtelen és tragikus halálhírével indult. A gyermekét gyászoló édesanyát, a családot nem hagyják nyugodni a történtek. Márta néni ügyvédhez fordult segítségért, hogy az igazságot kiderítse: valóban meg lehetett volna menteni a színészt?

2022 január másodikán, késő este kaptuk a lesújtó hírt, miszerint otthonában életét vesztette a fiatal színész-zenész, Babicsek Bernát. Az akkori rendőrségi hír szerint 2022. január elsejei, szombat délutáni lakástűzben solymári otthonában hunyt el. A kiérkező szervek szerint a színész a tűzhelyen felejtett olajos serpenyő miatt lelhette halálát, miután az olaj lángra kapott, a házban pedig füst keletkezett. Bernát menekült volna, de a a füst okozta oxigénhiány miatt elveszthette az eszméletét. A holttestre másnap, a szülők találtak rá, mert Bernát nem adott életjelent magáról, így a házhoz mentek, és behatoltak. Édesanyja, Márta néni találta meg fia kormos és kihűlt testét. A Borsnak akkor elmondta a zokogó édesanya, hogy „élete végéig kísérteni fogja az a pillanat, mikor egyetlen fiára rátalált a bejáratnál”. Arca csupa korom volt, és merev. Egy hónappal a halálhír után azonban további nyugtalanító és sorsdöntő információk kerültek elő, miszerint Bernát élete megmenthető lett volna.

Van felelős?

Sajtóinformációk szerint ugyanis a híresség halálakor a családi házhoz bekötött riasztó bejelzett a biztonságtechnikai céghez, annak rendje és módja szerint. Azt is lehet tudni, hogy a helyszínre érkezéskor a személyzet nem talált semmi rendellenességre utaló jelet – árulta el ezt egy közeli ismerős akkor. 

Forrásaink szerint ilyen helyzetben a kiérkező szakembernek nem kell bemennie, és nem is hatolhat be a házba, benézhet, de ez sem kötelessége. A megadott telefonszámot pedig nem érték el. Ezek alapján egyelőre nem tudni, ki és mikor hibázhatott hogyan lehet ezt ennyi idő után kideríteni, és azt sem tudni, milyen fogást találnak az ügyön. De azt lehet sejteni, hogy a család a végsőkig hisz benne: Bernát menthető lett volna.

Bíróságra mennek

Márti néni egy sajtóorgánumnak később úgy nyilatkozott, hogy a fiát már semmi sem hozza vissza, és nem szeretnének vádaskodni. Azonban úgy tűnik, a család meggondolta magát, mert tudomásunkra jutott: mégis perre viszik az ügyet. Nem hagyja nyugodni a családot a gondolat: mi van, ha hibázott valaki? 

A temetés után Márti néni fájó szívvel mesélt az elhunyt fia nagy terveiről, arról, hogy tehetséges fia előtt egy egész élet állt még. Az igazságot keresi a gyászában megfáradt édesanya, aki talán némi vigaszt talál majd, vagy esetleg valóban egy felelős személyt. Hónapok elteltével érez annyi erőt magában ahhoz, hogy felvegye a kesztyűt, a dolgok végére járjon. Márta néni, aki egyébként óvónő, érthető módon, szeretné, ha a lelke végre békére lelhetne.

A Bors felhívta telefonon Márti nénit, aki nem kívánt részletekről beszélni.


 


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt